Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Autókereskedésbe rohant egy kamion

Teherautó rohant szombaton este egy hódmezővásárhelyi autókereskedés parkolójába. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szenti Szabolcs elmondta: adataik szerint a teherautó ki akart kanyarodni egy mellékutcából a 45-ös főútra, azonban nem adott elsőbbséget egy Szentes irányából érkező személyautónak és összeütköztek.

A baleset következtében a teherautó kidöntötte a szemközti autókereskedés kerítését és az udvaron álló autókat megrongálta.

Személyi sérülés a baleset során nem történt, de az anyagi kár több millió forint. A baleset körülményeit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ez nem az első ilyen eset az autószalon fennállása óta. A kisebb balesetek mellett két évvel ezelőtt egy kamion döntötte le a kerítést. A rakományával negyven tonnás súlyú cementszállító ezután a szalon épületébe is behajtott, tönkretéve az ott kiállított új autókat. A kár akkor megközelítette a harminc millió forintot.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×