Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Képgaléria a halálos kimenetelű túszdrámáról

Az azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni a Komárom-Esztergom megyei Kocson csütörtökön elhunyt házaspárt. A hivatásos vadőrként dolgozó férj nagy kaliberű fegyverrel fejbe lőtte feleségét, majd magával is végzett - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya.

"Édesapád fegyvert fogott rám, meg akar ölni" - valószínűleg ezek lehettek a 46 éves feleség utolsó szavai, melyeket a lányának a telefonba mondott - tette hozzá Gorgosilits Fábián.

A megyei rendőrfőkapitány elmondta, a hozzátartozótól 17,30-kor kapott bejelentés után húsz perccel a rendőrség a helyszínre érkezett. A szomszédok előtte nem hallották lövés hangjait, ezért feltételezték, hogy a vadász túszul ejtette feleségét.

Többszöri sikertelen kapcsolatfelvétel után, a Készenléti Rendőrség terrorelhárító szolgálata este tíz órakor behatolt a lakásba, s a konyhában egymás mellett találták meg a házaspárt.

Gorgosilits Fábián újságírói kérdésre nem foglalt állást, hogy az ügy háttérében állhatott-e féltékenység és hozzátette, a vadász a tragédia előtt egy órával Komárnoban járt, ahol meglátogatta fiát és unokáját.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×