Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
313.59
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Különös gyilkosság egy furcsa házban

Két ország hatósága is nyomozni kezdett egy gyilkossági ügyben, miután egy olyan házban találtak holttestet, amelynek egyik bejárata Hollandiára, a másik Belgiumra nyílik.

Furcsa bűnügy ügyében nyomoznak a belga és a holland hatóságok. Az ügy akkor kezdődött, amikor egy, a két ország határán álló házban megtalálták egy 26 éves fehérorosz nő holttestét.

Először az észak-belgiumi Turnhout ügyészsége érezte magát illetékesnek az ügyben, de aztán kiderült, hogy a nő férje holland, és nyoma veszett. Így most a
dél-hollandiai Breda ügyészsége is bekapcsolódott.

A ház a Baarle-Hertog nevű belga enklávé peremén áll. A Hollandia által körülfogott enklávé a belga határtól néhány kilométerre északra található.

A holttestet a ház olyan pontján találták meg, amely holland területnek számít, de az épületbe mindkét országból be lehet menni, és a bűncselekmény elkövetésének pontos helye a gyanú szerint néhány méterrel odébb volt, ami már belga terület.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×