A vizsgálatban résztvevők közül azok, akik szomorúságot keltő videoklipet néztek, négyszer több pénzt ajánlottak egy termoszért, mint azok, akiknek semleges témájú klipet vetítettek.

A pszichológusok, hirdetők és vásárlók egyaránt tisztában vannak a közkeletű bölcsességgel, hogy a "szenvedés sosem szűkmarkú", amit alátámasztott egy 2004-ben készült tanulmány is.

A Harvard, a Carnegie Mellon, a Stanford és a Pittsburgh egyetem kutatóinak pénteken megjelent tanulmánya továbblép: arra keres választ, vajon az alkalmi szomorúság egymagában is költekezésre készteti-e az embereket.

A kutatók szerint erőteljesebb a pénzkiadási hajlam akkor, ha a rossz lelkiállapot énközpontúvá teszi az embert. Az utóbbit úgy mérték, hogy a film megtekintése után a résztvevőknek esszét kellett írniuk arról, miként érintené őket a levetítetthez hasonló történet.

Az esszében aztán megszámolták az "én" személyes névmást és ragozott alakjait.

Harminchárom fiatal felnőtt önkéntes vett részt a kísérletben. Kaptak fejenként tíz dollárt (2.700 forintot), amelyből a filmek megtekintése után felajánlhattak egy sportos külsejű termoszért annyit, amennyit gondoltak.

A szomorú filmet néző emberek átlagosan 2,11 dollárt ajánlottak, míg a semleges természetfilmet megtekintő alanyok csupán 56 centet.

A kutatók szerint a szomorúság szélsőségekre hajlamosító érzelmek sorát indítja el. Az emberek ilyenkor sokkal inkább befelé fordulnak, magukat és minden "birtokukat" értéktelennek érzik. Ez pedig arra készteti őket, hogy többet fizessenek. A kutatók szerint ezzel alighanem a magukról alkotott képet értékelik fel.

A jelenség nem független attól sem, hogy a kísérleti alanyok olyan kultúrában élnek, amely a jó közérzet megszerzése érdekében vásárlásra biztat.