Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ölt, majd darabolt a polgármester

Szalonnaünnepet tartottak az ukrajnai Poltava városában. Az esemény egy nyársonsült malac felszeletelésével kezdődött, melyet a város polgármestere ölt le.

Poltava nemcsak az ukrajnai szalonnagyártás "fővárosa", de vezet az egy főre jutó szalonnafogyasztás tekintetében is, így joggal vállalkozott az ünnep megrendezésére - hangsúlyozta a polgármester a település szalonnaünnepén.

A seregszemlén húsz vállalkozó mutatta be termékeit. A gasztronómiai élvezetek mellett a tudomány is szóhoz jutott. Poltavában működik ugyanis az ország egyetlen sertéstenyésztési kutatóintézete, amelynek munkatársai a szalonna áldásos élettani hatásairól fejtették ki véleményüket.

A tudósok cáfolták a dietetikusok véleményét, akik szerint a telített zsírsavak magas tartama miatt igen ártalmas a szalonna fogyasztása. Meggyőződésük szerint mértékkel igenis hasznos a fogyasztása, mivel telítetlen arachidonsavat tartalmaz. Ez a vegyület pedig nélkülözhetetlen a szervezet számára.

Érveiket a népi gyógyászat receptúráival igyekeztek alátámasztani, amelyek szerint a szalonna hatásos egyebek közt izületi bántalmak, ekcéma, de még az erős fogfájás esetében is. Arra nem tér ki a tudósítást, hogy a szalonnát belsőleg, vagy külsőleg kell-e alkalmazni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×