Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Döghúst evett, hogy megmenekülhessen

Négy napot töltött a Sziklás-hegység vadonjában egy kanadai férfi, saját autója alatt, miután baleset érte. Ken Hildebrandra, aki döghúst evett és egy mérőszalag segítségével jutott vízhez, túrázók találtak rá.

A mentősként dolgozó Ken Hildebrand eredetileg vadcsapdákat ellenőrzött a kanadai Calgarytól 130 kilométerre délnyugatra fekvő erdőségben, amikor autója alá szorult.

A baleset január 8-án történt, a férfira azonban csak 96 órával később találtak rá túrázók, addig csak magára számíthatott.

A szerencsétlenül járt férfinál volt egy tekercs narancssárga színű mérőszalag, amelyet X alakban meghajtogatott és búvóhelye elé tette, így az arra járók észrevehették, és, mivel más folyadékhoz nem jutott, a vékony szalag közepén összegyűlt pár cseppel csillapította a szomját.

Ken Hildebrandnak élelme sem volt, így azt kellett megennie, ami a keze ügyébe akadt, akkor is, ha az éppen döghús volt, amitől meg is betegedett, de legalább túlélte a kalandot.

Nem elég, hogy a férfi rendes étel és ital nélkül maradt, csapdába esve, a farkasok és a prérifarkasok is körülötte ólálkodtak prédát remélve. Ken Hildebrand szerencséje az volt, hogy vitt magával egy jelzősípot is, amit időről időre megfújva távol tudta tartani magától a ragadozókat.

"A családomra és Istenre gondoltam" - mondta a férfi, miután kórházba vitték, ahol ellátták. A lába sérült, itt-ott megfagyott, kiszáradt és már-már kórosan kihűlt.

Sokan tudták Ken Hildebrandról, hogy hová készül, és mikor tervezi, hogy hazaér - mondta kezelőorvosa, Troy Linderman, aki szerint rengetegen keresték a férfit, de nem sikerült rábukkaniuk.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×