eur:
399.68
usd:
361.96
bux:
72588.74
2024. október 3. csütörtök Helga

Producerével vigasztalódott az énekesnő; rács mögött lévő férje féltékeny

Lemezének producerével mulatott egy szállodai szobában Amy Winehouse, akinek férje továbbra is előzetes letartóztatásban van.

A 24 éves énekesnő producerével, Mark Ronsonnal egy éjszakába nyúló lemezfelvételen vett részt. A szőkére festett hajú Amy Winehouse és a 32 éves férfi már a felvételek során remekül érezték magukat, együtt ettek jégkrémet, majd egy nyugat-londoni elegáns szállodába mentek.

Egy szemtanú szerint egy szobát vettek ki a hotelben Mark Ronson nevén, és az énekesnő csak másnap napközben hagyta el a szállodát.

Ismerőseik szerint a pár elválaszthatatlan mostanában, ez pedig nagyon zavarja Amy Winehouse előzetes letartóztatásban lévő férjét, Blake Fielder-Civilt.

"Ideges és mérges amiatt, hogy ennyire összemelegedett felesége a producerrel. Attól fél, hogy Amy-ben és Markban sokkal több a közös, mint benne és feleségében, és aggódik, hogy lecsapják a kezéről Amy-t" - mondta a férfi egyik barátja.

Blake Fielder-Civil a vádak szerint egy társával együtt bántalmazott egy férfit 2006 júniusában, majd később egy jelentős összeggel megpróbálta megvesztegetni az áldozatot, hogy vonja vissza az ellenük tett feljelentést, és hagyja el az országot. A férfi november óta előzetes letartóztatásban van, és tárgyalásáig a rács mögött is marad.

Címlapról ajánljuk
Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.

Már a szlovákok is menekülnek Libanonból

Kiszámíthatatlanná vált a biztonsági helyzet a közel keleten, emiatt a szlovák védelmi minisztérium is kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×