Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kikeltek az amputált veteránok ellen az uszodában

Súlyosan sérült afganisztáni és iraki veteránokkal gúnyolódtak egy uszoda vendégei. Többen közülük úgy vélekedtek: a katonák nem érdemlik meg, hogy ingyen használják az úszómedencét.

A veteránok, akik közül több elvesztette egy-egy végtagját vagy súlyosan megégett, hetente járnak abba az uszodába, ahol november közepén a vendégek gúnyolódtak rajtuk.

Az egyik vendég, egy harmincas nő feldühödött a veteránok láttán, és számon kérte az uszoda dolgozóin, hogy miért engedték be őket. A felbőszült nő azt vágta a leszerelt katonák fejéhez: nem érdemelték ki, hogy használhassák a medencét. "Én fizettem azért, hogy itt lehessek, maguk nem" - érvelt.

Hihetetlen

Fültanúja volt a sértegetésnek a 79 éves Charles Murrin is, aki a koreai háborúban harcolt. Az idős férfi alig hitte, hogy bárki ilyet mondhat a súlyosan sérült veteránokra.

"Kijelentette, hogy ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy bejöjjenek a medencébe, mert nem fizettek érte" - hitetlenkedett a férfi.

A veteránok fizikoterápiás kezelésének része az úszásóra: ennek során egy elkerített sávban úszhatnak, így nem zavarják a többi vendéget. Miután a nő kikelt ellenük, oktatójuk azonnal kiparancsolta őket a vízből, nehogy még több kínos megjegyzést kelljen végighallgatniuk.

"Beszéltem az oktatóval az öltözőben; hamuszínű volt az arca. Tudom, hogy min mennek át ezek az emberek, beszéltem velük és összebarátkoztunk" - mondta Charles Murrin.

Gyűjteni kezdtek

Az incidens miatt Headleyben, ahol a veteránok rehabilitációs központja működik, a városvezetés országos felhívást tett közzé: a befolyt összegből olyan uszodát és tornatermet építenének, ahol folytathatnák a sérült katonák utókezelését.

Az ügy országos szinten is visszhangra talált. Patrick Mercer konzervatív parlamenti képviselő, aki korábban gyalogsági parancsnok volt a hadseregben kijelentette: "Lehet, hogy azok az emberek pénzt adtak azért, hogy úszhassanak, a katonáink sokkal többet fizettek az országuknak."

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×