eur:
396.93
usd:
354.79
bux:
74179.27
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

Földrengés volt Hollókőn

A Richter-skála szerinti 2,9-es erősségű földrengés volt vasárnap délután Hollókőn.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta, hogy délután három óra körül lehetett érezni a földmozgást a Nógrád megyei Hollókőn.

Egyelőre nincs információ arról, hogy áldozatok, károk lennének, a katasztrófavédelem azonnali beavatkozást igénylő veszélyről sem kapott bejelentést - közölte Dobson Tibor.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy ehhez hasonló erősségű fölmozgás több is van évente Magyarországon, ám jellemzően nem okoz károkat.

Szabó Csaba polgármester elmondta: a földrengés riadalmat okozott Hollókőn, a falu lakói az utcára mentek ki a házakból, de a rengés mindössze 5-6 másodpercig tartott.

Hozzátette: arra számítanak, hogy a műemléki vályogházakon találnak majd repedéseket.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre
Parlament

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.30. hétfő, 18:00
Kövér László
az Országgyűlés elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×