Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre

Eddig nem látott szívszorító képek John Lennon utolsó napjairól

A napokban jelenik meg Allan Tannenbaum fotóművész új könyve, mely a legendás zenész, John Lennon és felesége New York-i életéről készített képeket tartalmazza. A John és Yoko: egy New York-i szerelmi történet című könyvben igazi ritkaságokat láthatnak az érdeklődők.

Több napot töltött együtt John Lennonnal és feleségével, Yoko Onóval New Yorkban Allan Tannenbaum fotóművész 1980 novemberében, alig egy hónappal az egykori Beatle halála előtt.

John Lennon és Yoko Ono öt évnyi elzárkózás után ekkortájt léptek ismét a nyilvánosság elé, elkészítve a Double Fantasy című lemezt. Allan Tannenbaum új könyve ebből az időszakból tartalmaz számtalan, eddig nem látott fényképet, melyeket Ön is megtekinthet, ha ide kattint!

Yoko Ono nemrég egy interjúban egyébként azt mondta: John Lennon életébe került, hogy látni akarta a kisfiát, ezért hazasietett a stúdióból ahelyett, hogy elment volna egy étterembe vacsorázni.

Az 1980. december 8-ai gyilkosságról még ma is gyakran kérdezik az asszonyt, aki elmondta: az javasolta John Lennonnak, egyenek valamit, mielőtt hazamennek. Õ azonban még ébren szerette volna látni a kisfiát, Seant, ezért a stúdióból egyenesen hazamentek.

"Az utolsó, amit mondott, az volt, hogy látni szeretném Seant" - emlékezett vissza Yoko Ono, aki elmondta azt is, hogy azon a végzetes éjszakán képtelen volt elmondani a gyermeküknek, mi történt az apjával a Dakota ház előtt.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×