eur:
397.01
usd:
356.67
bux:
74181.42
2024. október 1. kedd Malvin

Terrorcselekmény előkészülete miatt ítéltek el két férfit a fővárosban

Terrorcselekmény előkészülete miatt négy, illetve négy és fél év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság nem jogerősen azt a két férfit, akik egy APEH-vezető fiának elrablására készültek.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak azért szánták rá magukat a bűncselekményre, mert cégeik révén több mint 300 millió forint áfát akartak visszaigényelni 2004-2005-ben, ám ezt az adóhatóság és a bíróság is megtagadta.

Ezért a két férfi egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt kért fel arra, hogy részletes "környezettanulmányt" készítsen az APEH Baranya Megyei Igazgatósága kiutalás előtti ellenőrzési főosztályának vezetőjéről, rokonairól, a család vagyoni viszonyairól, szokásairól.

Ennek kapcsán egyébként egy másik büntetőeljárás is indult egy kaposvári rendőr ellen, aki adatok átadásával segítette a "környezettanulmány" elkészítését.

Ezután 2006 tavaszán a vádlottak kapcsolatba léptek egy másik személlyel, akiről úgy tudták, ukrán-orosz bűnöző és alkalmas az általuk kitervelt emberrablás végrehajtására, ám valójában ez a személy a rendőrség fedett nyomozója volt.

Az Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét az ügyész tudomásul vette, a védők felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Az elsőfokú bíróság fenntartotta több mint egy éve tartó előzetes letartóztatását a két vádlottnak, akik ellen egyébként adócsalás gyanújával másik büntetőeljárás is folyamatban van.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×