Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

"Bocs, olyan részeg voltam, hogy elfelejtettem: már nős vagyok!"

Bigámiában találta bűnösnek a bíróság Kevin Quinnt. A férfi hiába védekezett azzal, hogy olyan részeg volt, hogy egész egyszerűen elfelejtette: nős, és a házasságából egy lánya is van.

A 42 éves férfi akkor bukott le, amikor harmadszor akarta kimondani a boldogító igent - holott az első és a második feleségétől még el sem vált.

Quinn először 1989-ben nősült meg, de alighogy elvette Caroline Tuckert, börtönbe került, mert megszökött a hadseregből. A szabadulása után egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedett. Egyszer például lement újságért - és három hét volna került elő; közben folyamatosan ivott és kábítószerezett.

Öt évvel később elköltözött otthonról. A felesége beadta volna a válópert, de Quinn nem írta alá a papírokat.

A férfi 1997-ben találkozott Julia Bennettel, akit feleségül vett. Ez a házasság is rosszul végződött; mivel nem tudta elviselni az állandó ivászatot és kábítószerezést, az asszony 2001-ben kirúgta a férfit.

Quinn az ország másik végébe költözött - és ismét szerelembe esett. Amikor el akarta venni új szerelmét, derengeni kezdett valami a múltjáról, és bevallotta az anyakönyvvezetőnek, hogy nem emlékszik: nős-e vagy egyedülálló.

A rendőrségen azt mondta, soha nem izgatta a családi állapota, Caroline-ról pedig teljesen elfelejtkezett. Védője azzal érvelt a bíróság előtt, hogy az alkohol és a kábítószer a felelős a férfi amnéziájáért.

A bírót azonban nem hatotta meg. Quinn kilenc hónapot kapott - igaz, két évre felfüggesztve - bigámiáért.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×