Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Nem merték feljelenteni a pedofil párt, nehogy homofóbnak nevezzék őket

Brit szociális munkások gyakorlatilag szabad utat adtak egy homoszexuális párnak ahhoz, hogy rendszeresen molesztálják a rájuk bízott kisfiúkat, nehogy homofóbnak nevezzék őket. A két férfi 15 hónap alatt 18 gyermeket vett magához, és közülük többeket rendszeresen zaklattak.

Craig Faunch és Ian Wathey az első homoszexuális pár Nagy-Britanniában, akik hivatalosan is nevelőszülők lehettek. A két férfiről mindenki azt hitte, hogy tisztességes szándékkal vállalták a problémát fiúk nevelését - most viszont kiderült, hogy mindketten pedofilok, akik rendszeresen zaklatták a gyerekeket.

Pedig egy asszony, akinek két fiát vette magához a pár, jelezte az önkormányzatnál a gyanúját, hogy a két férfi molesztálja a gyerekeket. Az illetékesek azonban nem vizsgálták ki az esetet, elhitték a két férfinak, hogy semmi rosszat nem tesznek a gyerekekkel.

Sőt, még több gyereket küldtek a két férfihoz. A Kidscape gyermekvédelmi szervezet szerint az illetékeseknél a politikai korrektség győzött a józan ész felett.

"Teljesen egyértelmű, hogy az illetékesek attól féltek: homofóbnak tartják majd őket, ha kivizsgálják a vádakat" - áll az esetet összegző jelentésben, amely arra is figyelmeztet, hogy a gyermekvédelmi osztály munkatársai sem a gyermekek elhelyezése előtt, sem pedig utána nem végezték el az előírt ellenőrzéseket.

A jelentés szerzője, a surrey-i szociális szolgálat egykori vezetője azt nem merte kijelenteni, hogy a két férfi kimondottan azzal a céllal vállalta a gyermekek gondozását, hogy könnyebben áldozatokhoz férhessen.

A 42 éves Wathey-t tavaly júniusban öt évre ítélték gyermekek megrontása miatt, a 33 éves Faunch pedig hat évet kapott. Az egyik áldozatuk egy 14 éves autista fiú.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×