Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Brit nő férkőzött Oszama bin Laden családjába

Oszama bin Laden egyik fiával kötött házasságot egy brit nő, aki azt állítja: férjének semmi köze az apja által kitervelt terrorcselekményekhez. Az asszony vízumért folyamodott, hogy férje vele élhessen Nagy-Britanniában.

Jane Felix-Browne Egyiptomban, a Kheopsz-piramis lábánál lovagolt, amikor jelenlegi férje, Oszama bin Laden negyedik legidősebb fia először megpillantotta még tavaly szeptemberben.

Hamarosan iszlám szokás szerint kétszer is összeházasodtak, először Egyiptomban, később Szaúd-Arábiában, most pedig arra várnak, hogy a rijádi hatóságok hivatalosan is elismerjék frigyüket.

Az 51 éves brit nő, aki egy chesire-i városka, Moulton tanácsának tagja, sokáig csak szűkebb rokonságának és legközelebbi barátainak mondta el, kivel is kötött házasságot.

"Jó lenne, ha mint bármely más feleség, kiállhatnék, és azt mondhatnám: ez itt a férjem, és így hívják, de ezzel kapcsolatban jobb, ha reálisan gondolkodom. Remélem, hogy az emberek nem ítélnek meg túl keményen. A fiúhoz mentem hozzá, nem az apjához" - mondta Jane Felix-Browne, aki most az iszlám Zaina Mohamad nevet használja.

Nincs bűne

A nő tudja, hogy sokan ellenségesek lesznek majd vele, hiszen Omár Oszama bin Laden apját gyanúsítják többek között a 2005-ös londoni öngyilkos robbantások kitervelésével.

Jane Felix-Browne azonban úgy gondolja, ezek a vádak nem változtatnak a terroristavezér fiával való kapcsolatán. "Sosem volt bajom a múltjával. Omár nem tett semmi rosszat" - jelentette ki.

"Õ a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam. A szíve tiszta, ő maga istenfélő, valódi úriember, és a legjobb barátom" - jellemezte párját a brit asszony, aki úgy tudja, férje még a 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt megszakította a kapcsolatot az apjával. (Egyes hírek szerint azonban csak a Világkereskedelmi Központ elleni támadás után hagyta el Afganisztánt, mert taktikai kérdésekben nem egyezett a véleménye a vezérével.)

Angliába készül


Omár Oszama bin Laden - aki valószínűleg a negyedik legidősebb az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fejének leaglább17 gyermeke közül - jelenleg Dzseddában él, ahol fémhulladék-kereskedőként dolgozik.

Felesége naponta több órát beszél vele telefonon, hiszen a férfinak még nincs lehetősége arra, hogy Nagy-Britanniába költözzön.

Jane Felix-Browne ezért vízumkérelmet adott be férje részére az illetékes hivatalokhoz, ám attól fél, ha Omár le is telepedhet Angliában, utálni fogja az időjárást.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×