Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sztriptíztáncos lett a szépségkirálynőből

Egy londoni sztriptízklubban dolgozott a 2002-es brazil szépségkirálynő, Taiza Thomsen, akit hónapok óta kerestek a hatóságok.

Taiza Thomsen tíz hónapja érkezett Sao Paolóból, és utoljára fél éve adott életjelet magáról. A brazil hatóságok az Interpolt és több ország rendőrségét is bevonták a felkutatásába, ám nem jártak sikerrel.

A korábbi brazil szépségkirály kedden maga hívta fel a brazil rendőrséget londoni otthonából, és elmondta, hogy jól van, de senkivel sem kíván beszélni, még a szüleivel sem.

A néhány éve még csillogásban élő Thomsen elszegényedve érkezett a szigetországba.

Hogy pénzhez jusson, egy sztriptízbárban kezdett el dolgozni táncosként, és felvette a Sol művésznevet. Mindössze két hónapig vetkőzött a klubban, egy munkatársa szerint csak a pénzért, illetve azért, hogy angoltudását tökéletesítse.

Taiza Thomsen 2002-ben azt követően lett brazil szépségkirálynő, hogy az eredeti győztest megfosztották koronájától, miután kiderült róla, hogy házas.

Miss Brazíliaként részt vehetett a panamai és a nigériai világdöntőn is. A Miss World döntőjén úgy fogalmazott, nem saját testét akarja majd mutogatni, hanem jótékonysági tevékenységekkel szeretne foglalkozni. Hazájában egy újságíróiskolába is beiratkozott.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×