2006. május 17. 17:33 A szocialisták feltételekkel támogatnák Demszkyt A szocialista pártot nem érte váratlanul a bejelentés, ugyanakkor nem tekinti túlságosan barátságosnak azt - mondta az MSZP budapesti elnöke.
2006. május 17. 17:08 A KDNP kész egyeztetni, de csak szakmai előkészítés után A kereszténydemokraták nyitottak az egyeztetésre a kormányoldallal, de csak a jól előkészített tárgyalásoknak látják értelmét - mondta az InfoRádiónak Lukács Tamás, a KDNP szóvivője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök levélben ajánlott egyeztetést az ellenzéki pártoknak.
2006. május 17. 16:59 Akár 100 milliárd forint is lehetett volna a kár Tíz év alatt épül ki a vésztározók rendszere, amelyek védelmet nyújthatnak az egyre nagyobb árvizekkel szemben - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Persányi Miklós Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnökkel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel Szelevényben tájékozódott az árvízi védekezés utómunkálatairól. A Fidesz szerint a kormány nem cselekedett időben.
2006. május 17. 16:53 Az orvosok megtagadhatják a művi meddővé tételt A Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak tartja, hogy júliustól minden 18 év feletti nő kérheti a művi meddővé tételt. A szervezet elnöke az InfoRádióban emlékeztett arra, hogy az Alkotmánybíróság tavaly semmisítette meg a korlátozásokat, júliusi hatállyal.
2006. május 17. 14:42 Sólyom eljárását bírálta a volt legfőbb ügyész Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész szerint Sólyom László köztársasági elnöknek egyeztetnie kellett volna a frakciókkal arról, hogy kit jelöl Polt Péter utódjának.
2006. május 17. 13:17 Júliusra kiderül, mennyibe került az árvíz A tervek szerint július közepére készül el az árvíz okozta károk összegzése, a kabinet azután hozza meg a szükséges döntéseket - közölte az ügyvezető miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy az árvízi helyreállításoknak nem lehet pénzügyi akadálya.
2006. május 17. 13:01 Magyar Bálinton múlik a koalíció? A koalíciós tárgyalások hivatalos kommunikációja szerint személyi kérdésekről egyelőre nem egyeztetnek. Ugyanakkor az InfoRádiónak Horn Gábor, a koalíciós tárgyalások szabad demokrata koordinátora úgy nyilatkozott: lehet személyi feltétele annak, hogy az SZDSZ koalíciót kössön az MSZP-vel.
2006. május 17. 11:52 Demszky ötödször is főpolgármester lenne Bejelentette indulási szándékát az őszi önkormányzati választáson Demszky Gábor főpolgármester, aki szívesen látná a kormányprogramban Budapest fejlesztését.
2006. május 17. 11:24 Gyurcsány Ferenc reformokat ígért az EU-nak Az Európai Bizottság pénzügyi felelőse bejelentette, hogy ígéretet kapott Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől és Veres János pénzügyminisztertől arra, hogy Magyarország szeptember elejére az uniós elvárásoknak megfelelően módosított konvergenciaprogramot nyújt be.
2006. május 17. 11:13 Elkészült a kormányprogram első változata Az igazgatás és az államreform ügyében már megállapodott az MSZP és az SZDSZ, de hamarosan dűlőre jutnak az egészségügy átalakítását illetően is - nyilatkozta az InfoRádiónak a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Gál J. Zoltán közölte: a kormányprogram első változata elkészült, jövő héten nemcsak a három ellenzéki párt vezetőivel, hanem a fontosabb társadalmi szervezetekkel is tárgyal a kijelölt miniszterelnök.
2006. május 17. 10:52 Visszatért a fegyveres rabló? Három hónapon belül másodszor raboltak ki egy takarékszövetkezetet Miskolcon. A tolvaj akkor is és most is gyalog távozott.
2006. május 17. 10:27 Az árvízi károk helyreállításáról tárgyal a kijelölt kormányfő A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevényre érkezett az ügyvezető miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc megbeszélést tart az árvízi károk helyreállításáról.
2006. május 17. 09:19 Vádat emelnek a férfi ellen, aki lelőtte képviselő öccsét Vádemelést javasol a rendőrség a vadászbalesetben meghalt Urbán Árpád szocialista országgyűlési képviselő bátyja ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt.
2006. május 17. 08:54 Vásároljon be a pályaudvaron! Újfajta csomópontokká válhatnak a pályaudvarok a fővárosban. A MÁV termei szerint a Keleti, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar mellett is bevásárlóközpontok jönnének létre. Elsőként azonban a Józsefvárosi pályaudvar alakulhat át. Igaz, ide már utasokat nem szállítanak a vonatok.
2006. május 17. 07:22 Ki kerül a Nemzeti Bank élére? Surányi György és Karvalits Ferenc lehet esélyes a jegybankelnök februárba megüresedő posztjára. Bár több szakembert is emlegetnek a beosztásra, úgy tudni, a kormányfő választása a két közgazdász egyikére sem esik majd.
2006. május 17. 07:05 Gyurcsány: minden képviselőre szükségem van! Csomagok helyett reformokat ígér a kijelölt miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjújában kiemelte: nem tervezik az önkormányzatok számának csökkentését. A kormányfő szerint a cél az, hogy kevesebb pénzért jobb szolgáltatást kapjanak minden területen.
2006. május 17. 06:23 Háttértárgyalásokon dől el minden? Lánczi András politológus szerint háttértárgyalások után dőlhet el, hogy ki legyen az új legfőbb ügyész, amennyiben a kormánypártok nem támogatják Sólyom László államfő jelöltjét.
2006. május 17. 06:00 Ki lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje? A Fidesz budapesti választmánya szerdai ülésén tesz javaslatot a párt főpolgármester-jelöltjére. Az ajánlást az országos elnökség véleményezi, a végső döntést pedig az országos választmány hozza meg.
2006. május 17. 04:54 Diákhitel már külföldön is Már külföldi tanuláshoz is kérhető a diákhitel, a következő tanévtől. A költségtérítéses képzésre járók pedig akár havi 40 ezer forintot is felvehetnek.
2006. május 16. 21:21 Gyurcsány egyeztetne az ellenzékkel A kijelölt miniszterelnök kötelességének tartja, hogy az ország életét érintő legfontosabb ügyekben megegyezést keressen a politikai pártok között. Gyurcsány Ferenc erről levélben tájékoztatta a parlamenti ellenzéki pártok elnökeit. A politikus már a jövő héten találkozna az ellenzéki vezetőkkel.