Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
310.8
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Petrétei: jelentősen megnőtt a veszély

Bár a rendőrség dönthet a kérdésről, március 15. után megszűnhet a kordon az Országház körül az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint, aki úgy tudja, a fokozott biztonsági készültségről folyamatosan tájékoztatják az államfőt.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter az InfoRádiónak elmondta: folyamatosan érkeznek jelzések arról, hogy robbantásos merényletek, vagy a politikusok testi épségét veszélyeztető cselekmények vannak készülőben.

Petrétei József közölte: korábban is kaptak ilyen információkat, de csak elvétve. Október 23. óta azonban jelentős mértékben nőtt a számuk.

A miniszter hozzátette: különböző rendezvényeken is elhangzottak olyan beszédek, amelyekben szó volt a Kossuth tér vissza- és a Parlament elfoglalásáról.

Nagyobb kockázat

A Magyar Televízió székházának elfoglalása előtt ezeknek a bejelentéseknek sokkal alacsonyabb volt a kockázati értéke - mondta Petrétei József.

Közölte: a Kossuth téri kordonra a fokozott biztonsági kockázat miatt van szükség, és úgy tudja, Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter erről tájékoztatta az államfőt, Sólyom Lászlót is.

Március 15-ig vagy tovább


Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a fokozott biztonsági kockázat március 15. után megszűnhet, a kordon lebontásáról azonban a rendőrség dönt.

A hatóság a Nemzetbiztonsági Hivatallal együtt folyamatosan értékeli a beérkező információkat, és ha a veszély továbbra is fennáll, meg kell tennie a szükséges lépéseket - mondta Petrétei József.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×