Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között – írja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közlése alapján a sonline.hu.
Az első kompok indulási ideje nem változott: Szántódról 7 órakor, Tihanyrévből 7.15-kor indul az első járat. Az eddigi menetrendhez képest pár, korábban közlekedő esti járat elmarad, így az utolsó járatok Szántód felől 19 órakor, Tihanyrévből 19.15-kor indulnak.
November 1-ig minden nap fél óránként kelnek át a kompok. Ezt követően, a téli menetrend szerint hétköznapokon már csak óránként, míg hétvégeken, valamint ünnepnapokon továbbra is félóránként indulnak. Nagy forgalom esetén a menetrend alkalmazkodik az igényekhez, a menetidő körülbelül 8 perc.






