Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
327.08
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Egy új, digitális oktatási termet adott át az OTP Fáy Alapítvány az ELTE BTK Trefort-kerti campusán. Az együttműködésről Becsei Andrást, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Nyitókép: ELTE

Új szintre lépett az ELTE–OTP partnerség

Egy új, digitális oktatási termet adott át az OTP Fáy Alapítvány az ELTE BTK Trefort-kerti campusán. Az együttműködésről Becsei Andrást, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

2025 óta – Magyarországon egyedülálló módon – az alapítvány által fejlesztett Pénzügyi Alapműveltségi Program kötelező kritériumtárgy a bölcsészhallgatók számára, a partnerség részeként pedig mostantól egy nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő oktatási tér áll a hallgatók és oktatók rendelkezésére a Trefort-kerti campuson.

Az OTP Csoport az ELTE-vel alapvetően három nagy területen működik együtt:

  • az első a digitalizáció, illetve a mesterséges intelligencia kutatása,
  • a második a fenntarthatóság; különböző zöld programokat valósítanak meg együtt, illetve fenntarthatósági elemzéseket készítenek,
  • a harmadik pedig a képzésfejlesztésnek az erősítése, további új projektnek a behozatala

– sorolta az InfoRádióban Becsei András, hozzátéve: itt kapcsolódik az OTP Fáy András Alapítvány is. Az alapítvány támogatásával felújított szemináriumi terem mind berendezésében, mind technikai felszereltségében modern környezetet biztosít hibrid oktatásra és csoportmunkára egyaránt, továbbá egyetemek közötti nemzetközi projektek megvalósítására is alkalmas.

„Kis színesként” kiemelte még az ELTE-vel közösen működtetett mentor programot; ebben az OTP vezetői vesznek részt, akik maguk is friss ötleteket kapnak az ELTE és a mentoráltak részéről – jegyezte meg az OTP Bank vezérigazgató-helyettese

Becsei András kiemelte: miként a ELTE Bölcsészettudományi Karon, az OTP-nél is nagyon fontosnak tartják a pénzügyi tudatosságnak az erősítést, de tapasztalataik alapján szinte minden embert meg tudunk evvel szólítani. Tulajdonképpen ezt szolgálja a most átadott speciális terem, ahol különböző, a pénzügyi tudatosságról szóló órákat könnyebben tudnak tartani.

Az ELTE számára azért fontosak ezek az együttműködések, mert az alulfinanszírozott intézménynek nincsenek ilyen infrastruktúrális eszközei – mondta el az InfoRádióban az egyetem rektora. Most egy olyan, digitális technológiákat is felmutató oktatási helyszínt tudtak biztosítani a hallgatóknak, amellyel akár nemzetközi kapcsolataikat kihasználó online oktatási programokat is meg tudnak valósítani.

Darázs Lénárd elmondása szerint a most átadott terem azokat az eszközöket tartalmazza, amelyek a digitális oktatáshoz és a kapcsolattartáshoz szükségesek. Nagyon triviálisnak hangzik, de ilyesmire az alulfinanszírozottsága miatt az ELTE-nek magában nincs forrása, ezért nagyon hálásak az ilyen vállalati együttműködések jelentette lehetőségekért.

Egy hagyományos egyetemi működésnek nem része, de az internetes világ adta lehetőségekhez hasznosak például mobilasztalok, amelyek különböző módokon csoportosíthatók team munkára, vagy Q alakú asztalok fókuszálható kamerarendszerekkel – ami az oktatónak is kifejezetten hasznos –, vagy pedig egy olyan okostábla-rendszer, természetesen internetes összeköttetéssel, ami lehetőséget biztosít a közös kurzus megtartására például a Montpellier Egyetemmel, vagy bárhol a világon egy másik egyetemmel.

A Fáy András Alapítvány pénzügyi tudatosságot oktat az ELTE BTK diákjainak – a tanfolyamokat szeretnék kiterjeszteni az egész egyetemre.

„Három ilyet tervezünk rövid távon megvalósítani. Ezek nem a tanrendbe illeszkedő kurzusok, tehát nem vesszük el a diszciplináris oktatástól, a karoktól például a krediteket, és a hallgatóknak sem jelent többlet feladatot, hanem ezek nulla kredites kompetenciafejlesztő kurzusok, jellemzően online elvégezhetőek, de egyébként nagyon komolyak. Szeretnénk ezt a pénzügyi tudatosság tárgyat, ami egyfajta jó gyakorlatként működik jelenleg a bölcsészettudományi karon, kiterjeszteni az egész egyetemre, és tervezünk még két másik ilyen nulla kredites kompetenciatárat bevezetni. Szeptembertől indul a mesterséges intelligencia, kompetenciatárgy, és fejlesztés alatt van egy fenntarthatósági kompetenciatárgy, ezt 2027 szeptembertől fogjuk bevezetni – ismertette az InfoRádióban Darázs Lénárd rektor.

A cikk alapjául szolgáló interjúkat Domanits András készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×