Négy súlyos égési sérültje van a tiszaújvárosi robbanásnak, egyikük lélegeztetőgépen van a Debreceni Egyetem Égési Centrumában – közölte az egészségügyi miniszter. A miskolci kórházban hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil, két embert pedig már hazaengedtek. A tiszaújvárosi vegyiüzemben reggel történt robbanás amelyben egy ember meghalt és 9 megsérült. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy üzemi baleset történt az úgynevezett Olefin-1-es üzemben, karbantartás utáni újraindításkor. Az üzemegységet leállították, a baleset okait a Mol és a hatóságok is vizsgálják.
A robbanás után a levegőben a katasztrófavédelem nem mért a határértéket meghaladó szennyezést. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter azt ígérte: a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fognak, és mindent megtesznek, hogy ilyen baleset ne történhessen újra.
A kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból és megjelent az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek listája, amelyek nem hozhatók be Magyarországra. A kormányhatározatok a Magyar Közlönyben jelentekek meg. Az egyik határozat szerint a kormány megerősíti Magyarország elkötelezettségét a nemzetközi jogrend erősítése, a multilaterális intézmények működőképességének fenntartása és a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás támogatása mellett. Egy másik kormányrendelet, az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek import tilalmáról döntött.
Április végére az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát tette ki az államháztartási hiány – közölte a Pénzügyminisztérium. Az időarányos deficit 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A részletes tájékoztatás szerint az összeg az első négy hónapban meghaladta a 3.849 milliárd forintot. A bevételek 10,5 százalékkal, a kiadások 14,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát.
Felszólította Novák Katalin volt köztársasági elnököt a kormányfő, hogy tisztázza a kegyelmi ügyben betöltött szerepét a frissen nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján. A Sándor-palota Magyar Péter korábbi kérésére pénteken több mint egy tucat dokumentumot tett közzé az ügyben, sz iratok összefoglalója szerint ugyanakkor nem állapítható meg egyértelműen, mi indokolta a kegyelmi döntést.
Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a NAV a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott támogatások ügyében. Ezt az adóhatóság közölte a Telex kérdésére. Tarr Zoltán kultúráért is felelős miniszter hétfőn elrendelte a Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseinek felfüggesztését, másnap pedig felfüggesztette tisztségéből a pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatóját.
Katz Sándor fizikus lesz a felsőoktatási államtitkár. Lannert Judit miniszter közösségi oldalán azt írta: olyan egyetemi rendszert szeretnének építeni, amely ismét szervesen kapcsolódik az európai tudományos és oktatási térhez, egyszerre versenyképes, autonóm és valóban a 21. század kihívásaira készíti fel a hallgatókat.
A távozó képviselőket is arra kéri az Országgyűlés elnöke, hogy jótékony célra utalják a háromhavi végkielégítésüket. Forsthoffer Ágnes leveléről Jámbor András számolt be Facebook-oldalán, ahol a dokumentumot is közzétette. A Házelnök úgy fogalmaz: az új Országgyűlés és az új kormány megalakulásával a közvélemény számára is egyre több hiteles információ jut el arról, hogy Magyarország milyen gazdasági és költségvetési kihívásokkal néz szembe.
Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon – derül ki egy felmérésből. A Február Harmadika Munkacsoport 7000 hajléktalan ember megkérdezésével végezte el a felmérést. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az idős hajléktalanok arányának emelkedése szorosan összefügg az otthoni és intézményes ápolási rendszer összeomlásával, és azzal, hogy az érintettek nem tudják fizetni a rezsijüket.
Elengedhetetlennek nevezte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér bővítését és a vasúti kapcsolat megvalósítását a közlekedési és beruházási miniszter. Vitézy Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kapacitás a turizmus és a gazdaság fejlődésének egyik korlátjává válhat.
A NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak – közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán. Orbán Anita a NATO külügyminiszteri találkozóján vett részt Helsingborgban. Azt írta, Magyarország továbbra is elkötelezett a stabilitás, a párbeszéd és a közös értékek mentén történő együttműködés mellett.
A szlovén parlament Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé pénteken. A 68 éves kormányfő 1990 óta minden parlamenti választáson mandátumot szerzett, korábban háromszor volt miniszterelnök. A Szlovén Demokrata Párt a Demokraták és az Új Szlovénia köré szerveződő párthármas együtt 43 mandátummal rendelkezik a 90 tagú parlamentben
A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére a szállás.hu adatai alapján. A foglalások ötödével a tópart átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól. A települési toplista élére Siófok került, majd Szeged és Gyula következik, Eger éppen lecsúszott a dobogóról. A top 10-es mezőnyben van még Budapest, Pécs, Balatonfüred, Nyíregyháza, Miskolc, valamint holtversenyben Hajdúszoboszló és Hévíz.





