Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Egy újjal festett szív a bepárásodott ablakon.
Nyitókép: Getty Images/Yulia Naumenko

Bolondozik egy picit még az időjárás

Bár elindult a melegedés, a légkör még „csavar” egyet a történeten: a tőlünk délre örvénylő, az olasz meteorológusok által Erminio névre keresztelt ciklon összefüggő felhőzetet sodor fölénk, emiatt csütörtökön és pénteken a szerdainál kevesebb napsütésre számíthatunk, emellett szeles is marad az idő. Hétvégén azonban már minden adott lesz szabadtéri időtöltéshez.

Csütörtökön főként délelőtt lehet még szűrt napsütés, délután már inkább erősebben felhős lesz az ég. Napközben legfeljebb az északi, északkeleti határ mentén lehet néhol jelentéktelen eső, estétől azonban egyes déli tájakon növekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon olykor viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 19 fok között valószínű, de az ukrán határ közelében 20 fok is lehet.

Pénteken is eshet még az ország egyes részein, főként a déli, délkeleti tájakon, illetve az ország középső részén, és szélben is lesz részünk. Hétvégére nyúlik be fölénk az az anticiklon, ami leszálló szárító légmozgásaival szombaton és vasárnap is biztosítja térségünkben a napos, csendes időt. Tehát szabadba csábító időjárás várható a nagyszombaton és húsvét vasárnap – hangzik el a HungaroMet videós előrejelzésében.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×