Infostart.hu
eur:
380.32
usd:
321.65
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Facebook/Jakab Péter

Jakab Péter a DK-hoz igazolt

Dobrev Klára országjárásának borsodi állomásán jelentette ki Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjeként indul a 2026-os országgyűlési választásokon.

Jakab Péter, a Nép Pártján jelenlegi és a Jobbik korábbi elnöke a Demokratikus Koalíció támogatásával indul az áprilisi országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1. számú választókörzetében, azaz Miskolcon és környékén - jelentették be hétfő este a DK kazincbarcikai rendezvényén.

Dobrev Klára, a DK elnöke a bejelentés után tartott beszédében elmondta: az köti őt össze Jakab Péterrel, hogy egyikőjük sem volt soha fideszes, nem szavaztak a Fideszre, nem is támogatták őket soha és együtt akarják legyőzni a kormányzó pártot. Hozzátette, soha nem "alkudtak meg ezzel a rendszerrel", amely soha nem emelte föl Jakab Pétert, "inkább megpróbálta megalázni, tönkretenni".

Arról is beszélt, hogy a DK Orbán Viktor és a Fidesz rendszerét akarja leváltani, amihez pártja a garancia.

Elmondta, boldog amiért Jakab Péter elvállalta, hogy közösen "szerzik vissza" Miskolcot, különösen azért, mert a vármegyeszékhely másik választókörzetében Mokrai Mihály indul. az ő családja 300 éve él és dolgozik Miskolcon, és a DK jelöltje az önkormányzatban és szerte a városban is mindig kiállt a miskolciakért. Hangsúlyozta, tiszta szívéből és őszintén ajánlja ezt a két politikust, majd hozzátette, hogy ha "hajlandóak vagyunk beszélgetni egymással, akkor le tudjuk győzni a Fidesz rendszerét".

Szerinte ma Magyarországon a DK jelenti a garanciát arra, hogy "soha többé ne ismétlődhessen meg az a szörnyűség", ami itt az elmúlt 15 évben történt. Leszögezte, hogy a pártban kellően felkészültek erre és kellően erősek ehhez, és Borsodban is megfogják mutatni, hogy "baloldal van, DK van, összefogás van, együttműködés van, és akkor bukik Orbán rendszere is". Dobrev Klára arra is kitért, hogy Orbán Viktor

"felépített egy olyan világot, ahol a magyar ember kiszolgáltatott, nemcsak a politikai hatalmaskodóknak, hanem a gazdasági hatalmaskodóknak is".

Később az együttműködésre kitérve úgy fogalmazott, azért kötöttek szövetséget, mert "ha valaki Orbán rendszerét akarja leváltani, akkor bizony az demokraták széles koalíciója kell, hogy legyen". Jakab Péter azt mondta, a DK és a Nép Pártján azért hozta meg az együttműködésről szóló döntést, mert ők nem a széthúzást, hanem az összefogást választják azért, hogy Magyarország győzzön.

Úgy fogalmazott, Csöbör Katalin, a Fidesz jelöltje, "a trafikkirálynő" legutóbb 127 szavazattal, azaz 0,2 százalékkal előzte meg, április 12-én pedig "jön a visszavágó".

Hangsúlyozta, le fogja győzni Csöbör Katalint, mert ott vannak mögötte a miskolciak és a borsodiak. A politikus arról is beszélt, hogy neki nem elég "a NER-ből érkező becsület szava", neki garancia kell arra, hogy a "NER-ből érkező nem akar felépíteni egy újabbat". Szerinte erre a garancia az összefogás, és míg Magyar Péter nemet mondott az összefogásra, Dobrev Klára igent.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×