Küldhet-e Európa katonákat Ukrajnába? A britek feltételekkel már nyilatkoztak erről.
Gulyás Gergely: minden nyilatkozatot károsnak tartunk, ami a bevonódás felé mutat. Márpedig a NATO megnyilatkozásai is ebbe az irányba visznek.
Hideg, hóhelyzet - A Mohu tájékoztatása szerint számos helyre nem jutottak el a kukásautók, 40 településen maradt el a szállítás, és Budapesten is van elakadás. Hogyan értékelik a problémákat?
Gulyás Gergely: az utak letakarítása jelent segítséget a Mohunak. Sok hó esett le. Abban tudunk segítséget nyújtani, hogy a legtöbb szakaszt járhatóvá tesszük. A Mohu dolga, hogy ilyenkor átszervezze az elszállítást, és ne várjon.
Duguláselhárítási maffia: hallott-e erről? Lesz-e intézkedés?
Gulyás Gergely: akit kár ért, a fogyasztóvédelemnél tegyen bejelentést.
Mol-baleset jelentés: nyilvános. Egy szivattyúval adódtak problémák Százhalombattán. Lehetett ukrán szabotázs is?
Gulyás Gergely: mi semmilyen vádat nem fogalmaztunk meg, csak azt mondtuk, hogy az ügyet alaposan ki kell vizsgálni. Azt mondtuk korábban, hogy semmi nem zárható ki. Vélelmezhető volt a külföldi befolyás. Tehetjük azt is, hogy a vizsgálat végéig nem válaszolunk kérdésekre, de ez nem lenne korrekt. Semmi okunk nincs az ukránoktól elnézést kérni.
Paks - Jön az első betonkiöntés. Mennyibe kerülhet a beruházás mai árakon? Az oroszokkal számolnak fő partnerként?
Gulyás Gergely: a szerződéseknek megfelelően haladunk. 2032 reális lehet indulásként. A szerződés fix áras szerződés, az időre az orosz fél folyamatosan hivatkozik az árnál.
Mit gondol a kormány a 2025-os növekedési adatról?
Gulyás Gergely: 0,4-0,6 százalék lesz.
A gazdasági adatok eléggé siralmasak. Kaptak tájékoztatást erről a kormányülésen?
Gulyás Gergely: az egész éves adatok az építőiparban jók lesznek. Az építőiparban továbbra is optimisták vagyunk, a 3 százalékos hitelprogram és az épülő új ingatlanok miatt jók lesznek az adatok. Fogyasztásban az adatok még jobbak lesznek. Iparban elszenvedjük a német összekötöttség hátrányait, korábban előnyök voltak. Hogy milyen mértékben lesznek a hatások elhúzók, ott az a kérdés, hogy mennyire lehet hinni a német kormánynak. De termel a BYD és a BMW is. Nem számítok gyors fellendülésre Németországban.
Hogy történhet meg, hogy egy miniszter, Lázár János elvonul a stallumából? A magyar közlekedés és építésügy mély gödörben van. Jön Orbán Balázs helyére Lázár János?
Gulyás Gergely: miniszterek pártpolitikusok is, ez mindenhol így zajlik, részt vesznek a kampányban. Miniszter, részt vesz a kormányüléseken. Semmi alapja nincs a személyügyi kérdésnek. A domainnév ügye pedig nem létezik.
Bászna - Mi indokolja a rendkívüli eljárást? Sikkasztás miatt folyik eljárás. Kósa Lajos érintett lehet?
Gulyás Gergely: van erre egy gyakorlatunk, ezt alkalmazzuk, utoljára ezt a Dunakeszi Járműjavítónál alkalmaztuk. Az államnak van egy reorganizációs eljárása. Az a helyes, ha a kisvállalkozókat és gazdákat mentjük. A sikkasztás és a személyi ügyben nincs információm.
A finn elnök járhat el egy orosz-EU tárgyalások során?
Gulyás Gergely: érdekesnek tartanánk. De támogatunk minden ilyet. Orbán Viktor volt az, aki mindenkivel tárgyalt korábban. Most pedig az előszobában ülnek az uniós vezetők. Üdvözölném, ha változott volna az uniós politika, de nagy reményeim nincsenek.
A Human Rights Watch aggódik a magyar nyugdíjasok helyzetéért. Mit gondol erről?
Gulyás Gergely: Soros Györgynek is szól, hogy jelentősen növekedett a nyugdíjak reálértéke. Nem csupán a 13. havi nyugdíjat vezettük be, hanem a 14. havi nyugdíjat is teljessé tesszük a következő ciklusban.
A Tisza Párt szerint óriási lehetőség van Ukrajna támogatásában. Mit gondol erről?
Gulyás Gergely: mindig nagy öröm, ha Tarr Zoltán megszólal. De mi vagyunk most kormányon.
A Nemzeti Petíció milyen felhatalmazást ad a kormánynak?
Gulyás Gergely: a kormánynak az a jó, ha sokan gondolják azt, amit mi. Kell egy világos magyar akaratnyilványítás.
Mit tudni Donald Trump közel-keleti vagy energiaügyi terveiről?
Gulyás Gergely: Donald Trump tartja magát a megállapodásokhoz.
Járvány van, főleg a kiskorúak és a fiatalok között, viszont nincs elég oltóanyag. A split vakcina viszont nincs Magyarországon, a szülők pedig aggódnak az oltás miatt, erre reagál a piac az orrsprayvel. Mi a helyzet, mit tesz a kormány?
Gulyás Gergely: az ügyben a hallgatóság soraiba jelentkezem. Van állami szerv, ami ezért felel, ők fognak válaszolni.
Hogyan éleszthető újjá a magyar ipar?
Gulyás Gergely: bízunk az Otthon Startban. Akár 20 ezer fölötti is lehet az új lakások építésének száma.
Budapest-csőd - Vizsgálódnak tovább? Eddig késleltetett fizetésekkel élték túl
Gulyás Gergely: nehéz megmondani, mi a valós helyzet, mivel Karácsony Gergely évek óta csődről beszél, de az valahogy soha nem következik be. Ha a főváros bármikor fizetésképtelenné válna, a kormány segít a bérek kifizetésével.
Mercosur-ügy - Mennyi idő kell ahhoz, hog yfeljelentsük az Európai Bizottságot az Európai Bíróságon?
Gulyás Gergely: ha erre van jogalap, akkor 90 napról van szó, ennyi lehet a megtámadási határidő. De nem annyira egyértelmű a jogalap, mert ez valóban egy kereskedelmi megállapodás.
Mercosur-megállapodás: mi a helyzet, nézik a hatásokat? Lesz hazai intézkedés?
Gulyás Gergely: olasz támogatás híján nem tudtuk megakadályozni, így felmérjük, melyek az érintett területek, amelyek kihívással néznek szembe.
Otthon Start - Hány hiteligénylés érkezett?
Gulyás Gergely: 30 ezer igénylés jött, 18 ezerben már folyósítás történt, 80 százalék 40 év alatti, átlagos igénylés 34 millió forint, átlagos futamidő 21,5 év.
Ukrajna - Ki tart Magyarországgal? Feles többség elég lesz az EU-s döntéshez?
Gulyás Gergely: támogatásra a V4-ektől számíthatunk. De már az olaszok is pedzegetik, hogy kell lennie határnak. Ehhez a pénzhez hitel kell vagy tagállami befizetések. Ha a költségvetés így jön létre az EU-ban, a pénz 80 százaléka megy Ukrajnába. De ehhez tagállami jóváhagyásra egyértelműen szükség van.
Kihívta vitára Magyar Pétert? Elindult-e bármi ebben az ügyben?
Gulyás Gergely: nem hívtam ki. A Traziton kaptam felkérést, mondtam, állok elébe, de nem volt erre a túloldalon fogadókészség. Én nyáron is készen álltam tiszással vitázni. Sokan izgalmasnak tartanának egy ilyen vitát.
Mennyibe került a legutóbbi nemzeti konzultáció?
Gulyás Gergely: el fogunk számolni, ahogy mindig.
Milyen következménye van annak, hogy a Tisza Párt levédette a Fidesz szlogenjét?
Gulyás Gergely: nem haragszunk a Tiszára, hogy a Fidesz szlogenjét reklámozza.
Felfüggeszti-e a Fidesz a Tisza-programmal kapcsolatos kampányát a jogerős döntésig?
Gulyás Gergely: nincs jogerős döntés nincs, nincs oka a kormánynak vagy másnak egy olyan ítéletet tiszteletben tartani, ami nem jogerős. A bírák pártszimpátiája elfogadhatatlan.
Útdíj: úgy tűnik, ez a kérdés már le volt zárva, mi a pozíciója Lázár Jánosnak, miben engedhet a tárgyalások során?
Gulyás Gergely: decemberben voltak tiltakozások, nem túl nagyok.
Szerbiai energiaügyi bevásárlás: mire van mandátuma Szijjártó Péternek?
Gulyás Gergely: az tárgyal, aki vásárolni akar, ez értelemszerűen a Mol. Ha egyezségre tud jutni, akkor az amerikai félnek garanciát kell adnia kell arra, hogy a szankciók alól mentesül a Mol. Ebben van szükség a diplomáciára. Ez elsősorban a szerb szuverenitást érinti.
Donald Trump kampányol a Fidesz mellett? Hány százalék ennek az esélye?
Gulyás Gergely: 50-nél nagyobb.
Hogy készül a kampányra?
Gulyás Gergely: eddig aktív voltam a kampányokban. Az emberekkel való találkozás, a lakossági fórumok részei a kampánynak, én is úgy készülök, hogy ebben részt fogok venni.
Az ukrán államfő beavatkozik a magyar kampányba?
Gulyás Gergely: ez a szuverenitás sérelme, ilyet épp Ukrajna nem engedhet meg magának. A magyar választók döntési szabadságát nem lehet megkérdőjelezni.
Jön-e Donald Trump Budapestre?
Gulyás Gergely: ha bármit tudunk, a megfelelő időben közölni fogjuk.
Meg lehet menteni a V4-eket?
Gulyás Gergely: a V1-ből V2, majd V3 lett, most pedig V három és félről lehet már beszélni a lengyel államfő személye miatt. Négyérintett országból három és fél az együttműködés mellett van.
Újabb lengyel politikus kapott magyar menedéket. Várható-e ilyen még?
Gulyás Gergely: aki politikai üldöztetést szenved el, az kap menedékjogot. Ha csak ez befolyásolná a magyar-lengyel kapcsolatokat, akkor nagyon boldogok lennénk.
Lázár János folytatja miniszterként?
Gulyás Gergely: amit mondott, abból ez nem következik. Azt mondta, hogy a következő ciklusban nem biztos, hogy a közlekedési területért fog felelni.
Mennyi magyar van Iránban? Mi a terv velük?
Gulyás Gergely: a magyar diplomácia mindent megtesz, ha szükséges, a kimenekítést is.
Benes-dekrétumok - Hová futhat ki ez az egész ügy?
Gulyás Gergely: egy biztos. Ha Szlovákia Európa része, a kollektív bűnösség elve nem érvényesülhet ott. Ami a két ország kapcsolatait illeti, mi a jó szomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ennek társulnia kell a magyar kisebbség megbecsülésével. És ez nemcsak magyar-szlovák relációban értékelhető. Orbán Viktor és Robert Fico már a legutóbbi uniós csúcson is beszélt erről egymással. Mi nem az államiságot célzó rendelkezéseket vitatjuk, hanem a származási alapú megkülönböztetést, ami a történelem sötét foltja. A kérdés az, hogy érvényesülhet-e ez vagy sem, szerintünk a kérdés fel sem merülhet.
Magyar Péter posztolta, hogy 12 százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a Medián szerint. A DK reagált, hogy megkereste őket a Medián. Hogyan lesz így hiteles a tájékoztatás?
Gulyás Gergely: a közvélemény-kutatók egy része vágyvezérelt adatokat tesz közzé. A DK megkeresése jól mutatja a korruptságot, de lesz egy választás, amely megmutatja, mi a valós helyzetkép. A Medián 2021-ben 21 százalékot tévedett.
A Tisza Párt újpesti jelöltjei előtt lévő dokumentum szerint túl birka a magyar. Mit gondol erről?
Gulyás Gergely: az a jó, ha a választópolgárokat a politikusok tisztelik, a saját szavazóikat pedig többszörösen.
Reális lehet a sorkatonaság Magyarországon?
Gulyás Gergely: Magyarország nem a háború, hanem a béke pártján áll, ebből következik, hogy semmilyen aktualitása nincs a sorkötelezettség visszaállításának. Horvát mintára sem. A hazát megvédeni képes hadsereghez nem sorkötelezettségre van szükség. Magyarország hadereje lényegesen jobb, mint a rendszerváltozás óta bármikor.
Nemzeti Petíció - mennyi aláírást és milyen hatást várnak?
Gulyás Gergely: antidemokratikus, hogy Ukrajna támogatásáról nem kérdezik meg az embereket. De lesz még két EU-csúcs, ahol ez lesz a legfontosabb kérdés, Magyarország újra és újra példát akar mutatni demokráciából. Ahol nem kérdezik meg a népet, ott az az ő problémájuk.
Patrióták - litván antiszemita párttal bővülhet a pártcsalád?
Gulyás Gergely: a magyar kormány álláspontja, hogy zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.
A Tisza Párt közölte, 600 oldalas programja a bírósági közlés szerint sem az övé. A kormány ezek után is határozottan állítja, hogy a program a Tiszáé?
Gulyás Gergely: ténykérdés ez. Gyurcsány Ferencet sincs értelme megkérdezni, hogy hazudtak-e a választási kampányban 2006-ban, hisz felvétel van róla.
Szőlő utca: kiderült, már 2013-ban tudtak a kormányban Juhász Péter kapcsolódását kiskorú lányokhoz. Mit szól ehhez?
Gulyás Gergely: a rendőrség nem találta megalapozottnak a 2013-as bejelentést, ezért nem igaz, hogy tudott a kormány erről. Akik a bejelentést tették, azokat tájékoztatták, hogy a vizsgálatok lezárultak. Volt egy bejelentés, ezt rendőrségi vizsgálat követte, az nem tárt fel visszaélést. A minisztérium ennél gondosabban nem járhatott el.
Navracsics Tibor azt posztolta, hogy az 50 millió forint alatti szolidaritási hozzájárulást eltörlik. Miért?
Gulyás Gergely: ez volt az, ami nem jelent nagy megterhelést a költségvetésnek.
Tűzifaprogram - Mennyi a limit? Ingyenes juttatás ez? Hogyan lehet hozzájutni?
Gulyás Gergely: nincs limit, és igen, ingyenes. A kulcsszereplők az önkormányzatok, a belügy felé jeleznek, ő biztosítja.
Kérdések...
...válaszok.
Beruházások
Vitályos Eszter: 28 milliárdos pályázat támogatja a hallgatói életutat. Eü-mintaprogram Gödöllőn a Semmelweis Egyetemtől. Már 102 stratégiai megállapodás van, a 102. a Rosenberger 9,5 milliárdos értékben bővít, 1,5 milliárd forinttal támogatja az állam az elektronikai vállalatot. Autóipar: Debrecenben BMW-s első és hátsó tengelyeket gyártanak majd, 230 új munkahely jön létre, a kormány 1 milliárd forinttal támogatja. Pilisvörösváron iskolai felújítás történt. 276 millió forintból ökoturisztikai fejlesztés történt Szigetszentmiklóson.
Bászna - az Agrárkamara tájékoztatást adott, a kormány segít
Gulyás Gergely: várniuk kell jelentett csődhelyzet miatt a pénzükre a gazdáknak, a kormány garantálja, hogy minden gazda hozzájut a pénzéhez. A kormány az Agrárkamarával együtt folyósít. A cégnek jelentős vagyona van, ennek áttekintése is zajlik.
Hideg, hóhelyzet
Gulyás Gergely: mostanra a helyzet megnyugtató, de a hideg hordozza a kockázatokat. A betegellátás zavartalan, a hóeltakarítás folyamatosan zajlik, a főbb útvonalak mind járhatók, a vasúti és buszközlekedésben kisebb késések vannak. A vörös kód továbbra is érvényben van, a szociális ellátóhelyeknek mindenkit fogadni kell. A szabad ég alatt tölteni az éjszakát életveszélyes.
Benes-dekrétumok
Gulyás Gergely: a Benes-dekrétumok is szóba kerültek a kormányülésen. Tettekre van szükség. A magyar kormány mindig kiállt a határon túli magyarokért, a kollektív bűnösség a XXI. század Európájában nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Közben a mai napig alkalmazzák a dekrétumokat ingatlanok helyzeténél. Egy származási alapú megkülönböztetésről van szó, azt reméltük, a II. világháború után ilyen nem lehet. Mindenkinek segítséget nyújtunk, hogy jogi segítséget igénybe vehessen. Az európai bíráskodásról azért megvan a véleményem. De a magyar állam azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el.
Otthoni energiatároló program
Gulyás Gergely: 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, felhasználásban a világ élvonalában vagyunk a tárolásban is oda kell kerülni. Egy telepítés 3-3,2 millió forint. Mindenki 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást kaphat. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni. 2026. február 2-től lehet pályázni, utána gyorsan döntünk. Azt kell vállalni, hogy az ingatlanon legyen napelem, vagy már eddig volt, vagy most telepítik. A 100 milliárdos keretösszeg elég jelentős ahhoz, hogy az igények kielégíthetők legyenek. A napenergiáért lényegesen kevesebbet kell fizetni. Mindenkit biztatunk, hogy pályázzon!
Bankszövetségi jelzés a 13. és a 14. havi nyugdíj első részletének kifizetéséről, a kormány válasza
Gulyás Gergely: külön napon utalja a kormány a két összeget, a bankszövetségi jelzés után. A következő ciklusban teljessé fog válni a 14. havi nyugdíj.
EU-ügyek, 800 milliárd dollár Ukrajnának, Nemzeti Petíció
Gulyás Gergely: a kormány úgy döntött, Nemzeti Petíciót indít Ukrajna 800 milliárd dolláros uniós támogatása ellen. Egy olyan támogatással állunk szemben, aminek a mértéke minden korábbit meghalad. Az EU eddig is 193 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának, ez háromszorosa annak, amit Magyarország 22 év alatt kapott az EU-tól. És ehhez képest van asztalon a 800 milliárd dollár. A kormány véleménye: nem mi kívánjuk megfizetni az orosz-ukrán háború árát. A támogatás Európa békéjére és biztonságára jelent veszélyt, és lehetetleníti el a kontinens jövőjét, tönkreteszi az EU-t. Februárban rendkívüli EU-csúcs lesz. A választásokon is nagy tétje van annak, hogy Brüsszel-barát kormány lesz-e. A brüsszeli követeléseket el kell utasítani. A Nemzeti Petíció részleteit a következő napokban közöljük.
Kezdünk!
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány hétközi üléséről tesz bejelentéseket, először azóta, hogy Sulyok Tamás államfő bejelentette: április 12-én lesznek az idei országgyűlési választások.
Várható témák:
- az április 12-re kiírt országgyűlési választások
- a már ismert szociális tűzifa program kiterjesztése
- friss gazdasági adatok elemzése
- Szőlő utcai nyomozás állása
- pártkampányok
- Ukrajna
- EU-s ügyek
- Mercosur-megállapodás várható hatásai
- KRESZ-módosítás
- tél, védekezés, operatív törzs jelzései, tanácsai.
Tartson velünk, élőben közvetítjük!






