Infostart.hu
eur:
366.78
usd:
316.21
bux:
148709.86
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
A Keleti pályaudvar 2025. szeptember 21-én. A felújítás után a pályaudvar fokozatosan újra fogad és indít vonatokat. Másnap kora reggeltől pedig már teljes kapacitásával üzemel majd.
Nyitókép: MTI/Hatházi Tamás

Sok vonatot érintő változás jön a Keletiben

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform.

A 12. és a 13. vágányok közötti peront akadálymentes magasperonná alakítják át, mert Délegyháza, Kelebia és Belgrád felől a személyforgalom megindulása után ide érkeznek majd a szerelvények.

A Déli Körvasút építése miatt elrendelt mostani vágányzár lehetővé teszi, hogy a forgalom érdemi korlátozása nélkül végezhessék el a peron akadálymentesítését, hiszen ebben az időszakban a Keletit érintő dunántúli távolsági vonatok többsége Kelenföldön fordul, vagyis a szokásosnál jóval kevesebb érkezik a főpályaudvarra - tették hozzá.

Az átalakítással a Keleti pályaudvar alkalmassá válik arra is, hogy a hamarosan elinduló Budapest-Belgrád-vasútvonalon fogadja azokat a kínai gyártmányú, alacsony padlós, de a hasonló magyar járművektől eltérően - a platform és a fedélzet közötti lépésmagasságot kényelmesebbé tevő - úgynevezett kimozdulólépcső nélkül gyártott Soko (Sólyom) motorvonatokat is, amelyeket a szerb vasúttársaság kíván a vonalon közlekedtetni.

Január 12. és február 28. között a Ferencváros és Kelenföld közötti szakasz harmadik vágányának építéséhez kapcsolódó munkálatok miatt, illetve a Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend.

A Dunántúlról a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló belföldi távolsági vonatok Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak,

a menetrendjük ezenkívül nem módosul. A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

Magyarországon a vasúti pálya- és állomásfejlesztések, felújítások során mindenütt magasperonok épültek, ezek - az Európában általánosan alkalmazott szabványok szerint - sínkorona (sínszál felső, azaz futófelülete) fölötti 55 centiméteres magasságúak. A Keleti pályaudvaron is ilyen készül.

A menetrendi változásokról részletesen lehet tájékozódni a MÁV+ applikációban és a MAVPlusz.hu weboldalon.

Címlapról ajánljuk
Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Közel 760 ezer diák tért ma vissza az iskolapadokba Szlovákiában a két hónapos nyári szünet után, köztük több mint 57 ezer elsőssel. A 2026/2027-es tanévkezdés azonban az átfogó oktatási reformon túl komoly aggodalmakat és társadalmi feszültséget is hoz, különösen a szlovákiai magyar közösség számára.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×