Infostart.hu
eur:
379.25
usd:
321.78
bux:
131714.52
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt kongresszusán a nagykanizsai Kanizsa Arénában 2025. július 12-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Magyar Péter: a Tisza Párt el akarja kerülni a régi ellenzéki hibákat

A Tisza Párt tervei a kampányra és a kormányzásra címmel hirdetett sajtótájékoztatót Magyar Péter hétfő délutánra, Kármán András gazdaságpolitikussal, valamint Tanács Zoltánnal, a Tisza programfelelősével.

„2024-ben elkezdődött valami Magyarországon, 2025-ben pedig átszakadt egy gát a magyar emberekben” – jelentette ki Magyar Péter, aki szerint 2026-ban a magyarok vissza fogják venni a hazájukat.

Hangsúlyozta, hogy 2024 márciusában állami támogatás és párt nélkül, egymaroknyian indultak, de fél évvel később már fej fej mellett álltak a több mint 15 éve kormányzó Fidesszel, azóta pedig minden hónapot megnyertek, és ma már Magyarország legszervezettebb politikai közössége. Szerinte ők jártak a legtöbbet vidéken, és ők tették meg a legtöbb kilométert.

„A Tisza közössége készen áll a kormányváltásra és a rendszerváltásra”

– emelte ki.

Magyar Péter élesen bírálta Orbán Viktor hétfő délelőtti évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, többek között sérelmezve, hogy ott nem esett szó a magyar emberek mindennapjairól. „A következő miniszterelnöki nemzetközi sajtótájékoztatót nem Orbán Viktor tartja” – ígérte Magyar Péter.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök az elbukott uniós forrásokról sem beszélt a nemzetközi sajtótájékoztatón. Azt is leszögezte, hogy a Tisza a béke pártja, és a leendő Tisza-kormány „a béke kormánya lesz” – idézi szavait az Index. Kijelentette azt is, hogy a Tisza nem támogatja a sorkötelezettség visszaállítását, semmi olyan döntést, ami segíti az illegális migrációt, de Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását sem.

Ígéretek

Magyar Péter kifejtette, hogy ők a külföldi cégek helyett a magyar vállalatokat fogják az első sorba sorolni, az oligarchák helyett pedig a becsületesen dolgozó magyar embereket. Valamint a Tisza-kormány az értékálló nyugdíjakért, az euró bevezetéséért, a magyar emberek érdekeinek védelméért fog dolgozni, és csökkenteni fogják az áfát az egészséges élelmiszerek, a tűzifa és a vényköteles gyógyszerek esetében. Vitatkozás helyett pedig párbeszédet, bizonytalanság helyett békét fognak hozni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Tisza Pártban nem osztogatnak pozíciókat, és el akarnak kerülni régi ellenzéki hibákat, ezért nem állítanak fel árnyékkormányokat, de a fő területek kulcsszakértőit ismertetik még a választások előtt, így az is ki fog derülni, hogy melyik minisztérium élére ki lesz az esélyes. „A Tisza-kormányban nem lesznek csúcsminisztériumok, de önálló minisztériumot kap az oktatás és a kultúra is” – tette hozzá Magyar Péter.

Azt ígérte, a következő napokban, hetekben újabb szakembereket fognak bemutatni például a gazdaságfejlesztés, a külügy, az oktatás és az igazságügy területén. Várhatóan január végén mutatják be a kormányprogramot. Magyar Péter azt is elmondta, hogy

február közepén hagyják majd jóvá a jelölteket, és ekkor válik nyilvánossá a Tisza Párt listája is.

A kampány finanszírozására a választóktól kérnek pénzt választókerületenként is. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy minden jogszabálynak megfelelően járnak el. „Nem fogunk vizuális környezetszennyezést elkövetni” – jelentette ki Magyar Péter, utalva arra, hogy nem lesznek óriásplakátjaik, csak az ingyenes helyeken fogják használni, emellett önkéntesek fognak szórólapokat, valamint a párt újságját osztogatni.

Magyar Péter elárulta, több mint száz bejelentést kaptak gyermekvédelemben élőktől, ott dolgozóktól is. Gyermekvédelmi szakemberek és jogászok fogadják ezeket a bejelentéseket. Ahol akut helyzet van, értesítik a hatóságokat. „A politikai felelősség már a jelentés elhallgatása és eltitkolása miatt is megáll. Egy normálisan működő, európai országban egy ilyen jelentés, ilyen gyermekbántalmazások kiderítése után egy napig sem maradhatna a miniszterelnök” – vélekedett a Tisza Párt elnöke.

Gazdasági kérdések

Egyebek mellett beszélt arról is, hogy az ő kormányuk „mindenféle védőpajzs” nélkül akar kormányozni. Szerinte nem lenne pénzszűkében a magyar gazdaság, ha nem lopnának el mindent. Az euró bevezetése kapcsán pedig – Kármán András részéről – elhangzott: „Hiszünk abban, hogy a magyar gazdaság sokat tudna profitálni az euró bevezetéséből. A gazdaság ezer szálon kötődik az eurózónához, nagy szükség van arra a hitelességre, kiszámíthatóságra, amit az euró tudna jelenteni”.

Az első 100 napban három fókusza lesz a gazdaságban Tisza Pártnak, ha kormányra kerül. Kármán András szerint az első ilyen, hogy minél hamarabb felszabadítsák az uniós forrásokat. Szintén kiemelt prioritás az adó és nyugdíjprogram megvalósítása, valamint jogszabályba öntése. A harmadik pont pedig a költségvetés teljes átnézése és áttervezése – hangzott el egyebek mellett.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×