Infostart.hu
eur:
368.67
usd:
318.39
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
HÉV-szerelvény várakozik a Batthyány téren 2025 őszén.
Nyitókép: Bucsy Levente / Infostart

Bejelentették a HÉV-felújítást – megszólalt a csúszással kapcsolatos félelmek miatt a szaktárca

Sajtóhírek szerint elhúzódhat a HÉV-kocsik beszerzésére novemberben indított eljárás, emiatt pedig akár az erre szánt uniós források is elveszhetnek. Egyelőre a pályafelújítás körül is sok a kérdőjel. A szaktárca cáfolta a felröppent híreket.

A Telex információi szerint elhúzódhat az új HÉV-szerelvények beszerzésére novemberben indított eljárás, miután az egyik pályázó a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, így azonban a lap szerint csökkent az esélye annak, hogy a jelenlegi uniós pénzügyi ciklus végére megérkezzenek az új vasúti járművek.

Az ügy a Fővárosi Közgyűlés évzáró ülésén is szóba került szerdán. Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője szerint „ott tartunk, hogy a HÉV-járműtenderről kiderült, egyrészt nem is felel meg a korábbi stratégiai fejlesztési koncepcióknak, ráadásul olyan pofátlan módon versenytorzító tendert írt ki az ÉKM, hogy azt Svájcból is lehet látni”. Hozzátette, a fővárosi szakbizottság hétfői ülésén beszámoltatta a fővárost, illetve a BKK-t arról, hogy hogy állnak ezeknek az engedélyezései, és az derült ki, hogy az elmúlt három évben egyetlen papír sem jött be a fővárosba a HÉV-ek fejlesztése kapcsán.

„Egyetlen kérelmet sem nyújtott be az Építési és Közlekedési Minisztérium a szentendrei HÉV fejlesztése vonatkozásában, amivel az az apró probléma, hogy a HÉV nagyrészt fővárosi tulajdonú területeken halad. Tehát a főváros hozzájárulása nélkül, annak hiányában, hogy a főváros a terveket ismerné, biztosan nem lehet engedélyt szerezni és kiviteli terveket kiírni, és ezek a hozzájárulások mind a mai napig nincsenek meg” – fogalmazott.

Lehoczki Ádám, a Fidesz fővárosi képviselője vitatta Vitézy Dávid állításait: „az lehet, hogy Vitézy Dávid a BKK jelentéséből arra jutott, hogy a H5-ös HÉV nem lesz felújítva, de ezt a felújítást nem a BKK folytatja, hanem az ÉKM, tehát szerintem érdemesebb a minisztériumnak a kommunikációját irányadónak tekinteni ebben a kérdésben”.

Rámutatott:

az akadálymentesítés is a műszaki tartalom részét képezi, az egyetlen kivételes hely ebben a tekintetben a Margit híd.

Itt is akadálymentes lesz a HÉV-állomás, az átszállás a 4-es, 6-os villamos viszont más kérdés, itt a fővárosnak hozzá kell majd járulnia a költségekhez.

Nem vitatta, hogy a HÉV-felújítás állami feladat, de „ezt a feladatot a kormány elvégzi”. Viszont az, hogy a 4-es 6-os villamosra való átszállás akadálymentesítésének költségéhez a főváros hozzájáruljon, szerinte jogos elvárás.

A szentendrei HÉV fővárosi szakasza Óbudán halad végig. Kiss László, a III. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: napi szintű egyeztetésben vannak a szaktárcával a HÉV felújítása kapcsán. Tudomása szerint a HÉV-felújítási kormányzati munka folyik, és nem kapott olyan jelzést, amely szerint a határidők tarthatatlanok lennének, azonban „kétségtelen tény, hogy az eljárási problémák kitolhatják a HÉV-felújítás idejét”.

A kerületvezető elvárja, hogy a kormányzat tartsa magát a határidőkhöz, illetve a tájékoztatáshoz a kellő időben.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium az InfoRádió megkeresésére cáfolta a Telex értesülését. Mint írták,

a szentendrei HÉV felújítását úgy ütemezték, hogy abba a közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogi lehetőségek kihasználása, az esetleges viták rendezése is beleférjen,

azok lezárása a beruházás végső határidejét ne veszélyeztesse. Így a H5-ös HÉV komplex felújítása a kiírásban szereplő terveknek megfelelően valósulhat meg, és 2029-re megújult pályán, akadálymentesített állomási infrastruktúrán és vadonatúj alacsonypadlós járműflottával közlekedhetnek itt az utasok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×