Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.87
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Egy fiatal nő félhomályban ül a laptop előtt.
Nyitókép: Pixabay

Így tudnak számítógépet használni a vak- és gyengénlátó emberek

A mesterséges intelligencia a látássérültek számára kifejlesztett technológiákat is forradalmasíthatja – mondta az InfoRádiónak az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Szuhaj Mihály szerint a látásban korlátozottak egyebek mellett azt szeretnék, ha a pénzintézetek az uniós szabályozásnak megfelelően digitálisan is akadálymentesítenék a pénzkiadó automatákat. Az alapítvány első alkalommal adta át a „Kulcs a Digitális Világhoz” díjat.

Ahhoz, hogy látássérült emberek részt tudjanak venni a digitális világban, hogy megvalósuljon az esélyegyenlőségük ezért dolgoznunk kell sokat.

Szükségük van eszközökre és olyan segítő technológiákra, amelyek a számítástechnikai eszközök használatát alkalmassá teszik számukra – mondta Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mint mondta: „az alapítványunk ilyen szoftverek honosításával is foglalkozik. Sikerült megteremtenünk egy ország licenc programot, amely révén ezeket a nemzetközileg legelismertebb szoftvereket ingyenesen kaphatják meg a hazai látássérült emberek. Folyamatosan fejlődik az informatika, a segítő technológiáknak is együtt kell fejlődniük ezekkel. Szükség van arra, hogy a felhasználók ezeket folyamatosan tanulják, és ehhez tananyagokra, speciális oktatásra van szükségük, és ha ez az eszköz és a tudás rendelkezésükre áll, akkor ezzel már nagyobb eséllyel vesznek részt a tanulásban, munkavállalásban, és ez segíti a mindennapi életüket is."

Az elnök arról is beszélt: fontos, hogy maga a környezet, a digitális világ is akadálymentes legyen. Ennek érdekében szükséges a honlapok, mobilalkalmazások, elektronikus önkiszolgáló automaták, például a pénzkiadó ATM-ek akadálymentessé tétele.

Ezt egyébként most már törvény is előírja: az Európai Unióban egységesen vezették be azt az akadálymentes segítőtörvényt, amely kötelezi az érintett cégeket, szolgáltatókat arra, hogy ezeket a platformjaikat mindenki számára elérhetővé tegyék.

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia forradalmasította az informatika világát, óriási tempóban változnak a technológiák. Ezek a segítő technológiák területére is beszűrődnek, így hatással vannak a segítő szoftvereink fejlődésére, egyre korszerűbbé válására, kényelmes használatára, felhasználóbarátabb kezelésére nagy reményeket táplálunk arra vonatkozóan, hogy még többet nyújt majd az informatika a jövőben a fogyatékossággal élő embereknek - hangsúlyozta Szuhaj Mihály.

Országos díj

„Az alapítványunk létrehozta a Kulcs a digitális világhoz elnevezésű díjat. Országos díjként szeretnénk adományozni évente egy alkalommal mindazoknak, akik tevékenységükkel, vállalásaikkal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a vak és gyengénlátó emberek egyenlő eséllyel vehessenek részt a digitális világban. Első alkalommal hat személy kapta ezt meg, égyen közülük a hangjukat adták egy beszédszintetizátor programhoz, ez profi Vox névre hallgat, és 25 éve szolgálja a vak emberek számítógép-használatát, elolvasva a monitoron megjelenő szöveges információkat, leütött billentyűket.”

Azt a négy személyt, akik ehhez a hangjukat adták, őket fogjuk elismerni, név szerint Korbuly Péter és Rákli Veronika, rádiós szakemberek, Terescsik Eszter színművész és a profilok szellemi atyja: Olaszi Gábor nyelvészprofesszor – mondta az elnök.

Még további két személy is kapcsolódik a profilhoz, a beszédszintetizátorhoz. Egyikük Németh Géza professzor, a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Mesterséges Intelligencia Tanszék beszédlaborjának vezetője, ő a szoftver kifejlesztésében működött közre, illetve koordinálta a csapat munkáját. Hatodik díjazott egy külföldi vendégünk, Tobias Winness, ő annak az amerikai cégnek a kereskedelmi alelnöke volt, amelynek a szoftverét az alapítványunk behozta Magyarországra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

A 2024-es őszi brit költségvetésben bejelentett, a nagy értékű ingatlanokat sújtó új adó már most érezteti hatását az angliai piacon: a Hamptons ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint az új teher máris megváltoztatja a piaci szereplők magatartását - írja a Financial Times. Az eladók és a vevők egyaránt igyekeznek elkerülni, hogy az érintett ingatlanok becsült értéke átlépje a kritikus adózási küszöböt, amikor a nagy értékű ingatlanokra kivetett adópótlék 2028 áprilisában hatályba lép.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×