Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.32
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
fekete keretes szemüveg egy asztalon
Nyitókép: Pixabay

Gyerekek szemüvegvásárlását segítik

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, amelynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez.

A kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a december 8-ig tartó gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a szolgálat munkáját.

Az InfoRádióban Berta Dóra projektvezető elmondta: november 11-én indult a gyűjtés, és máris 6,5 millió forint összegyűlt a szemüvegtámogatási programra. A cél legalább 25 millió forint összegyűjtése lenne, ebből 310 gyereknek tudnának segíteni. A családokból akár több gyereknek is tudnak szemüvegre pályázni a szülők, és ha segít pédául az óvoda, az iskola, egy szociális munkás, akkor rajtuk keresztül is beérkezhetnek az online pályázatok.

Három feltételnek kell megfelelni:

  • az egy főre eső jövedelem az nem haladhatja meg a 130 ezer forintot;
  • kiskorú gyermeknek kell pályáznia, aki iskolába jár. Ez 16 éves korig természetes, 16 év fölött pedig majd a pályázatban csatolni kell egy iskolalátogatási igazolást is;
  • kell egy három hónapnál nem régebbi szemészeti lelet arról, hogy szüksége van a gyermeknek szemüvegre.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat projektvezetője arról is beszélt, hogy aki segíteni szeretne, az az OTP Bank ügyfeleként az ATM-es tranzakciók végén tudnak adományozni. Mindenki más az OTP adományozási portálján keresztül támogathatja a projektet, amely december 8-ig tart – akkor is, ha már korábban összegyűlik a 25 millió forint.

Berta Dóra elmondta még, hogy gyermekenként 80 ezer forint a támogatás, és a szülőknek nem kell megelőlegezniük a szemüveg elkészítésének összegét, hiszen az utalványokat elfogadják a partneroptikák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott demokrata szenátort, James Talarico mégis tarolt, Kansas 1932 óta nem küldött demokratát a felsőházban, jövőre azonban Adam Hamilton fogja képviselni az államot. Nézzük a legfontosabb eredményeket és fejleményeket ezen a történelmi szerda reggelen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×