Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése a Városháza dísztermében 2025. június 30-án. Szemben jobbról Karácsony Gergely főpolgármester (k), mellette Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója (b) és Számadó Tamás főjegyző (j).
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Megosztja a politikusokat a Fővárosi Közgyűlés helyzete

Elmúlt napokban volt egy éve, hogy a tavaly tavasszal megválasztott fővárosi képviselők részvételével megalakult az új Fővárosi Közgyűlés.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója arról beszélt, hogy az előzetes várakozások talán azok voltak, hogy ez a szervezet nem lesz működőképes, amire alapvetően rácáfolt a közgyűlés, hiszen a bizottsági struktúra működőképes, és a közgyűlés is rendre döntéseket hoz, így a fővárosnak van költségvetése, elfogadta a zárszámadását, és minden olyan alapvető döntést meghozott, ami saját hatáskörében Budapest működőképességéhez szükséges.

"A legfőbb hiányérzet az, hogy a normál működés megteremtéséhez szükséges pénzügyi keretek nem adottak, hiszen a kormányzati elvonások oly mértékben súlyosbodtak már ebben az évben is, ami ellehetetleníti a működést, kivétel akkor, hogyha születik a kormány és a főváros között az alapközszolgáltatások működésének finanszírozására egy megállapodás. Ez egyelőre még nem valósult meg" – mondta Kiss Ambrus.

Bár továbbra sincs helyettese a főpolgármesternek, de jelentős előrelépés történt a lakhatási és a szociális problémák orvoslása kapcsán - tette hozzá.

A Fidesz-KDNP szerint azonban nincs sok ok pozitívan szemlélni az elmúlt esztendőt. Szepesfalvy Anna, a párt fővárosi képviselője szerint Karácsony Gergely főpolgármester, a Tisza Párt és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szövetséget alkot, minden fontos kérdésben besorolt egymás mögé, és visszafordította a várost a múltba.

"Egy törvénytelen költségvetést fogadtak el, továbbra sincs ötlet, de még gondolat se arról, hogy hogyan oldja meg a gazdálkodását saját erőből a főváros, mindig csak a kormányra mutogatás megy. Kaotikus a közlekedés, romlik a köztisztaság, és hiába vetettük fel többször is, hogy a hajléktalan-helyzetet a jelenleginél sokkal hatékonyabban kell kezelnünk, nem javult a helyzet, hanem romlott" – mondta Szepesfalvy Anna.

A kormánypárti politikus szerint csak akkor tudott az elmúlt évben érdemi eredményt felmutatni a főváros, amikor a kormány támogatást adott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×