A Mandinerben interjút olvashatnak Rogán Antallal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úgy látja, hogy a miniszterelnök felrázta a Fidesz-tábort. Rogán Antal szerint politikai értelemben véve Orbán Viktor nélkül nem tudták volna megnyerni a nyarat, mert a kormányfő személyes beleállása kellett ahhoz, hogy sikert érjenek el. Megadta a Fidesz közösségének azt a lendületet, amellyel Rogán Antal szerint akár az őszt is meg lehet nyerni. Hozzátette: a kormánynak végig kellett gondolnia, hogy Magyarországnak mit kell tennie a megváltozott világgazdasági környezetben.
A miniszter arról is beszélt, hogy két komoly erő dolgozik ellenük: egyetlen céljuk van, megbuktatni a kormányt bármilyen áron. Rogán Antal úgy látja, Magyar Péter egyénisége a forrófejűségében rejlik, bármit mond, annak teljes lelki nyugalommal fogja az ellenkezőjét állítani vagy tenni a másik pillanatban. Hozzátette, a túlzott baloldaliság az ezekhez az eszmékhez való vonzódását jelenti, ez szerinte látszik. Másrészt az őt körülvevő emberek ugyanazok az értelmiségiek vagy a gyermekeik, akik nem egyszer felbukkantak már a baloldal környékén. A miniszter hangsúlyozta, hogy azokat a terveket, amiket Brüsszel mindig mondogat és amiket a baloldali közgazdászok szeretnének az adóemeléstől a többkulcsos adórendszeren át a vagyonadóig, mind meg akarják csinálni. És ezt a magyar középosztály fogja megfizetni – tette hozzá Rogán Antal.
A HVG-nek nyilatkozott Bródy János. A Kossuth és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző beszélt új lemezéről, az első 80 év című dalgyűjteményről, amelyről azt mondta, hogy olyan kiadványt szeretett volna készíteni, ami a következő 80 évben is kordokumentum lehet: megmutatja, hogy milyen volt a helyzet az országban, a világban, a lemez születése idején. Az Illés együttes egykori énekese azt mondta, az ő korában már a dalok szükségszerűen egy kicsit összegző jellegűek, másrészt élete első 40 évét egy eltorzított szocialista eszmére fölépített diktatúrában élte, ahol egy idő után azért valamennyire elkezdett érvényesülni az egyéni szabadságjogok tisztelete és úgy tűnt, érdemes küzdeni a szabad véleménynyilvánításért és a művészetek szabadságáért. Élete második fele már a szabadságban telt, de az elmúlt 15 évben ezek a határok egyre inkább újra beszűkültek.
Az énekest kérdezték arról is, hogy mit szól a koncerteken zúgó „mocskos fideszezésről”, amire Bródy János azt felelte: mostanra már felnőtt egy olyan korosztály, amelyik sosem ismert más miniszterelnököt, csak Orbán Viktort. Hangsúlyozta, a fiatalok arra az indulatra, magatartásformára, arra a közbeszédre reagálnak, amit a sok százmilliárd forint állami pénzből fenntartott propaganda sugároz feléjük. Ezt látják, ez a jelenleg létező világ számukra, és ez az, ami nem tetszik nekik és nem akarják elfogadni. Bródy János szerint bármi is lesz a fél év múlva esedékes választások eredménye, úgy érzi, korszakhatárhoz érkeztünk, akármilyen kormány is alakul majd, annak konszolidálnia kell a töredezett népességet.





