Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Főépítész: márciusban megnyit az újjászületett Citadella – képeken mutatjuk, milyen lesz

Lánszki Regő főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára az InfoRádióban arról beszélt, milyen állapotban volt a Citadella, mikor átvette az állam, milyen koncepciókat kellett követni az állagmegóvási munkálatok és az új funkciók megtervezésekor, illetve hogy milyen újdonsággal várja majd a felújított erőd a látogatókat jövő évtől.

2026. március 15-én adják át a megújult Citadellát a Gellért-hegyen – mondta az InfoRádióban az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.

„A Citadella 2014-ben került állami tulajdonba, leromlott, lepusztult, borzalmas, életveszélyes állapotban, és nem csak a közvetlen környezetében, hanem nagyobb körben is” – emlékezett vissza Lánszki Regő. Eredeti funkcióját tekintve a Citadella egy katonai építmény, és a rendszerváltást követően egészen 2014-ig méltatlan funkciója volt, például szórakozóhely is üzemelt itt, abszolút nem Budapesthez illő presztízsen, így lépni kellett az ügyben – magyarázta a főépítész.

2020 őszén indultak meg a feltárási munkák, kelta, római és török kori leletek is szép számban kerültek elő, valamint második világháborús lövedékek és bombamaradványok, amiket nagyon körültekintően kellett elszállítani. Ahogy Lánszki Regő fogalmazott, hosszú és alapos munkát kellett végezni, ezzel párhuzamosan pedig megindult a teljes állapotfelmérés. Sok helyen, de főleg a déli falszakasz egyes részeinél derült fény gondokra, olyan állékonysági problémákra is, amiket gyorsan kellett vagy elbontással vagy konzerválással orvosolni első lépésként.

A koncepció kapcsán a főépítész elmondta, a Citadella mindig is valamiféle erődszerűség, elzárt terület volt, a felújítás alapvető célja pedig az lett, hogy ezt megnyissák. „A mai Magyarországnak nem arról kell szólni, hogy Budapest központjában, a Gellért-hegy tetején egy zárt és védelemre szolgáló épületet mutassunk be, hanem hogy legyen nyitott mind az itt élők, mind a turisták számára” – jelentette ki.

forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

És nem csak szerkezetében cél a nyitottság, tehát hogy több kapuja legyen, hanem mondanivaló szempontjából is változtatni kellett – fűzte hozzá Lánszki Regő. Annak érdekében, hogy mostantól a szabadságot jelképezze, mind a rondella kilátását, mind pedig a Szabadság-szoborig húzódó területet igyekeztek minél jobban megnyitni, olyan funkciókat elhelyezni, amelyek a panoráma integráns részei, mindezt olyan anyagokkal, amelyek segítik az átláthatóságot. Így ezek az elemek mind használati, mind szimbolikus értelemben is a szabadságot hivatottak kiszolgálni – jegyezte meg. Lánszki Regő hangsúlyozta:

a Citadella egy műemlék épületegyüttes, a magyar történelem egyik legfontosabb emléke, így anyaghasználat tekintetében is igazodni kellett a történeti hűséghez.

Amelyik eredeti elemek megmaradtak, azokat ennek megfelelően tisztították le és állították helyre, pár helyen viszont olyan súlyos problémák merültek fel a falban, hogy muszáj volt visszabontani. Ám ezeket is igyekeztek az eredeti kövekből és építési technológiával helyreállítani. Így a történeti hűség messzemenőkig érvényesül – fogalmazott.

forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Az új elemek esetén pedig, amelyek a megnyitás koncepciójához és az új funkcióhoz igazodnak, nagyon letisztult és a mai korszellemnek megfelelő, magas minőségű anyagokat és szerkezeti elemeket építettek be. Az így keletkezett kontraszttal pedig remekül be lehet mutatni, hogy mi az eredeti és mi a kortárs épületrész.

Az épületkomplexum leendő funkcióiról Lánszki Regő elmondta, az elsődleges a kiállítás lesz, ami miatt a látogatók eljönnek majd, ez az egykori nyugati ágyútoronyban, a rondellában kap majd helyet. A tárlatot 1700 négyzetméteren alakítják ki, a címe pedig a Szabadság bástyája lesz. Itt a teljes magyar történelmen végighaladhatnak a látogatók, és azokat a fordulópontokat fogják tudni megtekinteni, amikor is a magyarság a szabadságáért küzdött.

A rondellába a keleti oldalról megérkezve egy fogadóterület köszönti majd az embereket. Itt egy nagyon érdekes, építészeti szempontból pedig kiemelkedően előremutató építészeti megoldást alakítanak ki – mondta a főépítész. Egy teljes egészében többrétegű üvegből épült szerkezet szolgál majd közlekedő hídként, ráadásul az alátámasztás is üvegből lesz, így az ember átlátszó falak között és födémen tud majd közlekedni. Ehhez hasonló nemigen van sem Európában, sem a világon – tette hozzá Lánszki Regő.

forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Ezt követően a rondella belső részében egy mesterséges vízfelület tárul majd a látogatók szeme elé, középen egy örökmécsessel, ami hordozza a magyar szabadság szimbolikáját. A másik oldalon pedig, a Szabadság-szobor és az erődfalak ölelésében megkétszerezik a zöldfelületek arányát, mint amennyi bármikor korábban volt a Citadellán. Itt közösségi terek, kávézó, ajándékbolt épülnek majd, vagyis egy új városi térrel gazdagodik Budapest. Így az ide ellátogató turistákat nem csak a kilátás vonzza majd, hanem sok-sok órát tölthetnek el itt. Lánszki Regő kijelentette:

a munkálatok nagyon jól haladnak, és 2026. március 15-én már teljes körűen megnyithat a komplexum kiállítással, külső terekkel együtt.

forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Azt a főépítész is elismerte, hogy a beruházás csak a jelenleg kordonokkal körülvett területre terjed ki, ez van jelenleg a Citadella Kft. kezelésében, így ezen belül tudnak fejlesztéseket megvalósítani. Ám az ezen túl található részeken sok-sok éve lenne szükség jelentős helyreállításra, tájépítészeti beavatkozásokra, kitakarításra. Hozzátette azonban, hogy ez egy összetett feladat, ugyanis állami, fővárosi és önkormányzati tulajdonjogok ütköznek. Így viszont nem maradhat a felújított Citadella környezete, mert balesetveszélyes – állapította meg Lánszki Regő. Hozzátette, hogy azon lesz, hogy a fő projekt után vagy akár azzal párhuzamosan is mielőbb foglalkozni tudjanak az alsóbb területekkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×