Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.72
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Fővárosi Nagycirkusz

Vita Szentpéterváron a magyarok miatt

Végül ezüst díjat nyertek a magyar cirkuszművészek a szentpétervári „Határok nélkül” elnevezésű nemzetközi cirkuszfesztiválon.

Szentpéterváron a világ legerősebb cirkuszi számai sorakoztak fel, Vietnámtól Kínán át Tanzániától Etiópiáig: szeptember 10–13. között, a Nemzetközi Kulturális Fórummal egyidőben rendezték meg a „Határok nélkül” elnevezésű nemzetközi cirkuszfesztivált, 15 ország részvételével.

A 10 fős nemzetközi zsűri tagjai között ült Fekete Péter Jászai-díjas, Érdemes művész, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, aki kulisszatitkokat árult el a zsűri munkájáról:

„Maximum 10 pontot lehet adni a technikai tudásra és 10 pontot a művészi teljesítményre. A zsűritagok pontszámait összesítik. A verseny magyar résztvevői nagy sikerrel mutatták be versenyprogramjukat – Szabó Gergelynek, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia frissen végzett artistájának ez volt az első nemzetközi megmérettetése, Vincze Tünde tanítványa szépen teljesített, nagy jövő előtt áll. Bemutatott teljesítményéért megkapta az Üzbég Állami Cirkusz Különdíját. A Fővárosi Nagycirkusz különdíját Tatyjana Mashinka vehette át cirkuszunk Főigazgatójától.

A Vellai Krisztina és Bogdán Bettina alkotta „Body Trapeze” duó tagjai tapasztalt versenyzők, a világ legnagyobb cirkuszainak ünnepelt fellépői. Produkciójukat kitörő közönségsiker fogadta

és a zsűri pontszámai alapján a páros bronzérmet vehettek volna át. A hivatalos zsűrimegbeszélésen – minden versenyen van ilyen, ahol markáns viták között az adott pontokat felülbírálhatja szavazással a zsűri, – a szavazóbizottság több tagja is kiemelte a magyar lányok teljesítményét, számuk újító voltát, a tökéletes esztétikai kivitelt és a műsorszám veszélyességét. Rövid vita után egyhangúan felértékelték a zsűri tagjai a pontszámaikat és bronz helyett ezüst díjra jelölték a magyarokat.”

A versenyfesztivál kimagaslóan magas rangú rendezvény, a világ első öt nagy fesztiválja között tartják számon. A „Határok nélkül” elnevezésű nemzetközi cirkuszfesztivál a cirkuszművészet Forma–1-e, itt díjat nyerni komoly érdem, Vellai Krisztáék magas szintű elismerése a magyar cirkusztörténelem része lesz. A „Body Trapeze” duó tagjai az ezüst díj mellett elnyerték a Moszkvai Nagycirkusz különdíját is – hangsúlyozta a Fővárosi Nagycirkusz közleményében.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×