Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.55
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
tűzijáték
Nyitókép: Pixabay

1300 drón ad műsort, popdal is megszólal a tűzijáték közben augusztus 20-án

Minden korábbinál grandiózusabb tűzijátékra készülhetnek a Szent István-nap látogatói, a csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint 45 ezer fény- és pirotechnikai elem jelenik meg augusztus 20-án, a tűzijáték mellett idén is lesz drónshow és fényfestés is.

az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsarak, kartácsok, rómaigyertyák, kométok, görögtűz, bombetták és szikraszökőkutak teszik látványossá. A tűzijáték mellett a drónshow-ban a pilóta nélküli repülőeszközök a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit jelenítik meg.

Visszatér a tavalyi tűzijáték narrátoraként megismert öreg pásztor (Körtvélyessy Zsolt), aki ezúttal a Szent István király megkoronázása utáni időket regéli el, benne az államalapító uralkodásának kiemelkedő eseményeit, a halála utáni zavaros időket, az Árpád-házi királyok korai éveit és Szent László király csodás tetteit. Az Ugron Zsolna által írt történetben az öreg pásztor elmesélésében felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijáték-show hat tételét, és ezt Elek Norbert erre az alkalomra szerzett zenei kompozíciója teszi teljessé. A műsorban Pápai Erika is hallható lesz.

A füstszünetekben elhangzó, elbeszélő narrációt drámai nagyzenekari feldolgozások egészítik ki, megszokott módon a magyar zenetörténet közismert dallamaival, klasszikus zenészekkel és népi szólistákkal, de az egyik különleges tételben közreműködik napjaink egyik legnépszerűbb zenekara, a Bagossy Brothers Company művészei is.

Európa legnagyobb tűzijátékának látványtervét ezúttal is a nemzetközi szinten elismert szakember, a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó készítette,

míg a művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás dolgozta ki, akik már fél éve a Szent István-napi rendezvény előkészítésén munkálkodnak.

A Dunán horgonyzó kilenc uszály lesz a fő kilövési pont, felettük főként nagy kaliberű pirotechnikai tűzvirágok jelennek meg, nyolcvan-háromszáz méter magasságban.

Hatvanöt darab kisebb pontonról - amelyek sorban felfűzve az uszályok között lesznek kötelékben - kisebb kaliberű attraktív effektek indulnak, amelyek száz méteres magasságig biztosítják az alsó látványteret. Három darab hidat is bevonnak a látványba (Szabadság híd, Erzsébet híd, Margit híd), ezeken szinte minden típusú pirotechnikai termék és effekt telepítve lesz.

Összesen ötszáz indítási pontot fognak elhelyezni; a műszaki tervezésben húsz fő, a fizikai telepítésben és lövésben további hetven tapasztalt pirotechnikus vesz részt. Emellett mintegy százan fognak dolgozni az úszóművek összeszerelésén, daruzásán, vízre helyezésén, és vízen mozgatásán. A díszkivilágítás, lézerjáték, fényfestés, drónshow (1300 drónnal) és a zenei felvételek létrehozásán további több száz szakember vesz részt. Az előkészületek hat hónapnyi munkát, a kitelepülés 21 napot vesz igénybe.

Az idei programsorozat hatnapos lesz, a programok részleteiről a szervezők hivatalos oldalán, illetve a Szent István Nap mobilapplikációban lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×