Infostart.hu
eur:
392.81
usd:
342.36
bux:
121819
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára (k) az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepének rendezvényeit beharangozó sajtótájékoztatón az Országház Vadásztermében 2025. július 31-én. Mellette Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke (b), Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezetője (b2), Vágó Bernadett színművész, a Szent István-nap ünnepségsorozat egyik nagykövete (b3), Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület ügyvezetője (j3), Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke (j2) és Szente Vajk rendező, a Szent István-nap ünnepségsorozat másik nagykövete (j). Az eseményen bemutatták Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és az idei Szent István-napi kenyeret. MTI/Lakatos Péter
Nyitókép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Lakatos Péter

Hatnapos lesz az idei augusztus 20-i ünnepségsorozat – íme, az ízelítő

Idén augusztus 16-tól kezdve hatnapos rendezvénysorozat ünnepli az államalapítás évfordulóját. A Szent István-naphoz kapcsolódóan a fővárosban a Duna mindkét partján, összesen 19 helyszínen várják rendezvények az ünneplőket; a programsorozat csúcsa idén is az augusztus 20-i tűzijáték és drónshow lesz.

Augusztus 20. talán a legkedvesebb ünnepünk, nemcsak azért, mert nemzeti identitásunk szempontjából meghatározó, hanem azért is, mert a nyári fesztiválszezonra esik – emelte ki az ünnepségsorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán hozzátette, ez Európa talán legnagyobb ingyenes fesztiválja, melynek programjai ezúttal

már augusztus 16-án megkezdődnek 19 helyszínen több száz programelemmel.

A hivatalos állami rendezvények sora augusztus 20-án reggel az Országház előtt indul a nemzeti lobogó felvonásával és az ünnepélyes tisztavatással, ezt követően a Duna-partról tekinthető meg a légiparádé. A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház, délután pedig a Szent István-bazilikánál kerül sor az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre. 21 órakor kezdődik a nap fő attrakciója, Európa legnagyobb tűzijátéka – sorolta.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy a középpontban idén is a biztonság áll: a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs már júniusban elkezdte munkáját, a csütörtök reggeli ülésen pedig személyesen is meggyőződött arról, hogy az előkészületek az ütemtervnek megfelelően haladnak.

Tóth Ferenc, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. ügyvezetője elmondta, a 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, 9 uszályról és 65 pontonról; idén is lesz továbbá fényfestés, lézerjáték és drónshow.

A művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta – tette hozzá.

Az előadás hat felvonásból fog állni, az előző évi történelmi mese folytatásaként, a Duna-parton pedig a teljes látványtér hosszában kihangosítás szolgálja az élményt. A látványtér 5 kilométer hosszú szakaszon, a Petőfi hídtól a Margit hídig tart majd - közölte Tóth Ferenc.

Ez lesz a világ egyik, Európa legnagyobb tűzijátéka, nemcsak a felhasznált pirotechnikai eszközök, hanem a látványtér hossza miatt is – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Tóth Ferenc a rendezvény biztonságáról szólva hangsúlyozta, a pirotechnikai termékek minden szempontból megfelelnek az EU előírásainak, míg a rádiójelek digitálisan kódoltak és szabotázsvédettek. A tűzijáték levezényléséről minden részletre kiterjedő biztonsági terv készült, a program pedig – szükség esetén – bármelyik pillanatban leállítható – emelte ki.

Szente Vajk és Vágó Bernadett, a Szent István-napi ünnepségsorozat nagykövetei a zenei és gasztronómiai kínálatot mutatták be. A programok augusztus 16-án Mága Zoltán gálakoncertjével kezdődnek, a Tabánban pedig Retro bulit tartanak. A Filozófusok kertjében a Panorama Classical a komolyzene, míg az Erzsébet téren a Szabadrét Fesztivál az elektronikus zene kedvelőit várja. A gasztronómia szerelmeseit hagyományőrző programokkal és magyar ételekkel várja a Csárdafesztivál.

Augusztus 17-én nyitja meg kapuit a Mesterségek Ünnepe, másnap pedig a Vigadó Piano. Szintén ettől a naptól várja az érdeklődőket a Magyar Ízek Utcája, ahol bárki megkóstolhatja az idei Szent István-napi kenyeret, az ország tortáját, valamint az év innovatív kenyerét, sétálósüteményét és cukormentes tortáját is.

Augusztus 19-től a Városligetben megnyílik a Varázsliget, a Kreatív Fesztivál a Millenáris Parkban új köntösben várja a divat és design kedvelőit, a Margitsziget pedig a Családi Élményszigetnek ad helyet.

Újdonság a Szabadság téri KultúrKavalkád, míg a Hősök útján a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők majd át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően.

A programsorozatot augusztus 21-én a Mándoki Soulmates koncertje zárja a Szentháromság téren.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Hamarosan jön az EKB kamatdöntése!

Hamarosan jön az EKB kamatdöntése!

Hamarosan közzéteszi idei második kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt egy kifejezetten bizonytalan környezetben kellett hoznia. Bár a döntés maga a piacok szerint nem lesz meglepetés (a piacok 99 százalék esélyt adnak a kamatszint tartására), azt azonban kiemelt figyelemmel követik a befektetők, hogy milyen hangnemben értékeli Christine Lagarde jegybankelnök a gazdasági folyamatokat, illetve milyen első üzenetet fogalmaz meg a várható inflációs és kamatpályával kapcsolatban. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×