Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság legutóbbi felderítéséről tartott sajtótájékoztatón 2025. március 31-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Lép a kormánybiztos a Sziget egyik előadójával szemben

Horváth László, a drogügyi kormánybiztos a magyar rapper Sziget-fellépése után jelentette ki, hogy lépéseket tesznek Szirmai Marcell ellen, aki szerinte drogkereskedőknek épít piacot.

Ismét összecsapás bontakozott ki Horváth László drogügyi kormánybiztos és Pogány Induló (polgári nevén Szirmai Marcell) között, miután a rapper a Sziget Fesztivál nagyszínpadán is elmondta vitatott kijelentését: „Szívtatok ma rendesen?”. Igaz utána "bizipzározta" a száját.

Horváth László Facebook-oldalán egy videóval reagált, és kemény szavakkal illette az előadót, akit azzal vádolt, hogy a „drogkereskedőknek épít piacot”. A kormánybiztos szerint a zenész tevékenysége „tudatos drogpromóció”, ami már nem művészi szabadság, hanem „bűnrészesség”. Hozzátette: „Hiába próbáltuk, az értelmes szó nem volt elég. Lépni kell, ezt nem hagyhatjuk ennyiben. És lépni is fogunk.”

Ez nem az első alkalom, hogy Horváth László a rapper ellen szólal fel. Korábban is kritizálta Pogány Indulót a drogfogyasztást népszerűsítő dalszövegei miatt.

Az előadóról és más zenészekről egyébként az HBO készül dokumentumfilmet bemutatni.

A filmben mások mellett Gerendai Károly, Lovasi András, a Blahalouisiana, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Soma Mamagésa, a Quimby, Beton.Hofi, Pogány Induló, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán, Müller Péter Sziámi és Márta István szólal meg, az alkotás a hazai könnyűzenei fesztiválkultúra történetén keresztül mutatja be, miként formálódott a szabadság élménye az elmúlt évtizedekben - közölték a szervezők.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×