Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.19
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Siófok, 2024. április 23.A drónnal készült felvételen az újjáépített Sió-zsilip és a közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe az átadás napján, 2024. április 23-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Balaton: itt az új turisztikai toplista

Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a magyarok körében, régiós összesítésben a Balaton adja a foglalások harmadát, a szállástípusok közül pedig az apartman a legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál.

A társaság elemzése szerint az idén nyáron a legnépszerűbb belföldi úti célok toplistáján Siófok után Budapest és Eger következik, az első tízbe pedig Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Gyula, Szeged, Nyíregyháza, Hévíz és Pécs került be - tették hozzá.

A régiók között a Balaton térsége vezeti a mezőnyt: a foglalások 31 százaléka ide érkezett, második helyen Észak-Magyarország áll 16 százalékkal, majd a Dél-Alföld következik 11 százalékkal. Ezt követi a Nyugat-Dunántúl és az Észak-Alföld 10, illetve 9 százalékkal. Budapest és környéke 8 százalékkal, a Dél-Dunántúl 7 százalékkal, a Közép-Dunántúl 6 százalékkal részesült a foglalásokból, míg a Tisza-tó térsége 2 százalékos részesedéssel zárja a sort.

A szállástípusok között országosan az apartmanok vezetnek, ezek teszi a nyári foglalások harmadát. A második legnépszerűbb típus a hotel (27 százalék), a harmadik a vendégház (23 százalék).

A Szallas.hu adatai szerint a nyári belföldi foglalások kétharmada ellátás nélküli, 18 százaléknál pedig csak reggelit kértek a vendégek. 13 százalék a félpanziós ellátás, 1,4 százalék az all inclusive, és 0,1 százalék a teljes ellátás aránya.

Közölték: a nyári foglalások 79 százaléka legfeljebb 170 ezer forint értékű és júniusban az online kiegyenlített foglalások értékének 26, júliusban 28 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán.

Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben kifejtette: a foglalások felét legfeljebb 37 nappal az utazás előtt végzik el. Az elmúlt évekhez hasonlóan jelentős arányt képvisel a last minute foglalások aránya, a leggyakoribb az indulás előtti nap, de sokan az érkezés napján döntenek a nyaralásról.

A Szallas.hu felmérése szerint a legkeresettebb attrakciók között idén nyáron a Plázs - Siófok, a Hungarospa Hajdúszoboszló, a Gyulai Várfürdő, a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, valamint az Egri vár szerepel.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott demokrata szenátort, James Talarico mégis tarolt, Kansas 1932 óta nem küldött demokratát a felsőházban, jövőre azonban Adam Hamilton fogja képviselni az államot. Nézzük a legfontosabb eredményeket és fejleményeket ezen a történelmi szerda reggelen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×