Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.32
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
A befejeződött 29. Sziget Fesztiválról távozó fiatalok az óbudai Hajógyári-szigetre vezető K-hídon 2023. augusztus 16-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szigorú ellenőrzésekre számíthat a Sziget Fesztivál

Budapest Főváros Kormányhivatala idén is átfogó ellenőrzéseket tart a Sziget Fesztiválon: a tűzvédelmi, fogyasztóvédelmi, közegészségügyi, foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzések mellett figyelemmel kísérik a taxisok tevékenységét is.

A kormányhivatal azt közölte szerdán, hogy a kiemelt turisztikai időszakban is nagy figyelmet fordítanak a vendégek, illetve a rendezvényeken dolgozók biztonságára, valamint jogaik védelmére.

Rámutattak, hogy a Sziget Fesztivál évről évre több tízezer látogatót vonz Magyarországról és külföldről egyaránt, és egy ilyen méretű tömegrendezvény megszervezése komoly előkészületeket igényel, különösen a biztonság területén.

A rendezvény tűzvédelmi szempontból történő engedélyezésében, felügyeletében és ellenőrzésében kiemelt szerepet tölt be a hivatal tűzvédelmi hatósága – tették hozzá.

A kereskedelmi és vendéglátóipari tevékenységek ellenőrzésének elsődleges célja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása és a jogszabályok betartása.

Felhívták a figyelmet, hogy a fesztiválon kiemelt közegészségügyi ellenőrzések is lesznek: a szakemberek többek közt a rendezvény területének takarítottságát, az illemhelyek tisztaságát, felszereltségét, a terület ivóvíz-ellátottságát, a kempingek megfelelő állapotát is rendszeresen ellenőrzik.

Emellett a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság többek közt azt vizsgálja, hogy a fesztiválon a munkáltatók betartják-e a munkajogi szabályokat, a biztonsági és egészségvédelmi előírásokat.

A Sziget Fesztivál ideje alatt a személytaxi-szolgáltatások területén is fokozott ellenőrzésekre lehet számítani: a kormányhivatal munkatársai ellenőrzik a taxis engedélyek érvényességét, a díjszabások megfelelő feltüntetését, illetve a taxaméter megfelelő beállítását.

Az ellenőrzésekben a kormányhivatal együttműködik a társhatóságokkal, így a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal, a Budapesti Közlekedési Központtal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal – közölték.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott demokrata szenátort, James Talarico mégis tarolt, Kansas 1932 óta nem küldött demokratát a felsőházban, jövőre azonban Adam Hamilton fogja képviselni az államot. Nézzük a legfontosabb eredményeket és fejleményeket ezen a történelmi szerda reggelen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×