Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
323.55
bux:
147348.18
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash

Döbbenet, amit ez a cég csinált a dolgozóival Hevesben

Az olasz cég itteni leányvállalata úgy bocsátotta el több mint 160 magyarországi dolgozóját, hogy kéthavi bérrel adós maradt. A tulajdonosokat hazájukban is elítélte a bíróság.

Bűnügyi zár alá helyezte a Nemzeti Adó és Vámhivatal annak a vállalatnak a telephelyeit, amely egyszerre bocsátott el több mint 160 dolgozót több havi bér és juttatás nélkül, úgy hogy a munkavállalók jogai többszörösen is sérültek. A Gyöngyösön és Gyöngyöstarjánban telephellyel rendelkező GG Space Kft. egy olasz cégnek, a Giovenzana International B.V.-nek a leányvállalata – írja a 24.hu, hozzátéve, hogy az olasz tulajdonosokat hazájukban felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.

A cég június 30-án bocsátotta el mind a 165 dolgozóját, akiket mindössze egy chatüzenetben értesítettek erről június 17-én. A nem megfelelő tájékoztatáson felül a munkavállalók a májusi és a júniusi bérüket sem kapták meg, valamint az egyéb járandóságokat sem.

Közben a dolgozók postai úton is megkapták a kilépési dokumentumokat, azonban kiderült, hogy azok is jogsértőek.

Annyit tudni, hogy az olasz anyacég tulajdonosai ellen odahaza már született bírósági ítélet, 1 év 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetést és és 5 millió euró értékben vagyonelkobzást szabott ki a bíróság.

A Heves vármegyei telephelyet bűnügyi zár alá helyezte a NAV, így ezek az ingatlanok fogják biztosítani a munkavállalók elmaradt bérének fedezetét. A dolgozók fizetését az állam folyósítja a Bérgarancia Alapon keresztül.

Elsőként a Munkástanácsok Országos Szövetsége állt a bajba jutott dolgozók mellé, akik június 27-én jelentették be támogatásukat. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője egy pénteken posztolt videójában elmondta, a végrehajtás elindult, a vagyon bűnügyi zár alá került, és innentől kezdve a cég telephelyének ingatlanjai jelentik a munkavállalók elmaradt bérének fedezetét.

A képviselő szerint a szakszervezetekkel közösen tudtak eredményt elérni, és kiharcolni, hogy a dolgozók megkapják a nekik jogosan járó juttatásokat, ezt Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is megerősítette.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Az Állambiztonsági Levéltár irattároló pincéjében kezdődött az a tájékoztató, amelyen bejelentették november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és hogy élesítik a Nyitottaktak.hu weboldalt az adatokkal. A főigazgató jelezte, sokkal teljesebb lenne a kép, ha Moszkva-környéki levéltárak anyagaihoz is hozzá lehetne férni. Cikkünk frissül. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×