Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
úszómedence strand
Nyitókép: Pixabay

Elkapkodták a Széchy-könyvet, a kiadó mégis leállítja az utánnyomást

A Medicina Kiadó leállította a Széchy Tamás – Élet – mű – örökség című könyv utánnyomását, így jelenleg nem kapható a nagy botrányt kiváltó kiadvány.

Mint ismert, a Széchy Tamásról megjelent Élet-Mű-Örökség című könyv után Batházi Tamás egykori válogatott úszó, a MÚSZ korábbi főtitkára pedofil ragadozónak nevezte az egykori sikeredzőt, és azt állította, hogy volt tanítványok sora jelentkezett nála a kötet megjelenése után, akiknek különféle abúzusban volt részük.

Batházi Tamás után egyre többen állnak elő bántalmazásukról beszámoló egykori fiatal úszók, eleinte csak névtelenül, majd Füzesy Tamás már névvel és fotóval is vállalta, hogy őt annak idején pedofil módon zaklatta a 2004-ben elhunyt edző.

Az Index most úgy értesült, hogy nem lehet kapni a boltokban a Széchy Tamás élet – mű – örökség című könyvet, mert a Medicina Kiadó levette a kínálatból a művet, akkora volt a boltokban a felháborodás. Az olvasók tiltakoztak a kiadvány terjesztése ellen, mondván, hogy az piedesztálra emel egy pedofil edzőt.

A portál megkereste Farkasvölgyi Frigyesnét, a Medicina vezérigazgatóját is, aki elmondta, hogy a könyv első kiadását az utolsó darabig elkapkodták, de mielőtt utasítást adott volna az utánnyomásra, - figyelembe véve a közhangulat megváltozását és a vizsgálóbizottság felállítását a Magyar Úszó Szövetségben - úgy döntött, hogy addig nem dobja piacra a második kiadást, amíg a bizottság munkája le nem zárul, és amíg nem születik határozat az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×