Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Magyar Pétert meglepte, hogy az emberek számára nem a vasút problémája a legnagyobb

Hamarosan a nyilvánosság előtt is ismertek lesznek a Tisza Párt szakértői, novemberre pedig az országgyűlési képviselőjelölteket is kiválasztják - jelezte Magyar Péter pártelnök a 80 nap Magyarország körül elnevezésű országjárás harmadik napján.

Szeptembertől szélesebb körben is meg lehet ismerni a Tisza Párt szakértőit - mondta Magyar Péter elnök a párt kedden indult országjárásának harmadik állomásán, Tiszadadán.

"Azt kell megmutatnunk - és ennek volt az első fontos állomása a nagykanizsai kongresszus -, hogy hogyan fogunk közösen egy működő országot építeni. És ennek persze lesznek még állomásai. Ez a 80 nap is arról szól, hogy amikor ott mondtunk egy sok pontból álló programot, ami részben a bérlakásépítés, részben az átfogó energetikai pályázat és reform, a közlekedés megújítása, vagy az oktatási digitális reform vagy a devizahitelesek megsegítése, az aszály kezelése, ezeket részletesen is meg tudjuk beszélni ez alatt a 80 nap alatt" - fejtegette.

Szeptembertől egyre több szakember lép elő majd és szólal fel egészségügyi, közlekedési, oktatási, nyugdíjasokat vagy épp önkormányzatokat érintő ügyekben az ígéret szerint, de érintik majd a szociálpolitika területét általánosságban is, és legkésőbb novemberben az összes parlamenti képviselőjelöltet bemutatják.

Magyar Péter beszélt a párt által felállított problématérképről is; egyértelműen a közszolgáltatások helyzete "viszi a prímet", az egészségügy és a közlekedés állapota.

"Engem meglepett egyébként, hogy nem a vasút problémái vezetnek, hanem a közút elképesztő állapota; nem tudom, hogy itt milyen, mert itt most mi vízen jöttünk, de hát ahol eddig jártunk, ott azért szinte kivétel nélkül" - árulta el.

Foglalkoznak a "ketté szakadt családok" problémájával is, a fiatalok elvándorlásával és ennek okaival - például a devizahiteles-válsággal, az ezzel összefüggő lakhatási válsággal, a képzettségnek megfelelő munkahely hiánya kérdésével.

Magyar Péter azt is ígérte, a problémákra megoldáscentrikusan figyelnek, úgy vélte, lesz is számtalan probléma és kritika, ami még előkerül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×