Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Unsplash.com

Drasztikusan nőtt a vízfelhasználás, ezzel nem bírnak a közműszolgáltatók

A víziközművek állapota korszerűtlen, a hálózatok nagy része az élettartamának a vége felé jár – mondta az InfoRádióban a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Kurdi Viktor kiemelte, hogy 200-250 milliárd forint kellene évente ahhoz, hogy látható javulást eredményezzen a közműhálózat fejlesztése, ami ugyanakkor több mint tíz évet is igénybe vehet.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei június. A nyár első hónapjában a csapadék a HungaroMet Zrt. adatai szerint országos átlagban 12,2 milliméternyi volt, mindössze 17 százaléka az 1991-2020-as évek 71,8 milliméteres átlagának. A Dél-Dunántúlon és az ország keleti felén jellemzően 10 milliméternyi alatt maradt a havi csapadék, többfelé az 5 milliméternyit sem érte el, így országos átlagban a legszárazabb júniusnak tekinthető a mostani 1901 óta. A rendkívüli aszály kihívás elé állítja a víziközmű-szolgáltatást is, különösen az egyre bővülő agglomerációs településeken.

„A két évvel ezelőtti aszály már adott ízelítőt, hogy a vízkapacitások végesek, és már akkor is előfordultak tartósan vízszolgáltatási hiányt szenvedő települések” – idézte fel az InfoRádióban a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Kurdi Viktor kiemelte, hogy az idei év még jobban meglepte a szakembereket, miután nagyobb vízigényekkel találkoztak a vízművek, mint a korábbi esztendőkben.

A két évvel ezelőtti aszály inkább július-augusztus hónapban jelentkezett, addig a mostani júniusban. Az elnök elmondta, statisztikai adatokat is vizsgáltak, hogy kiderüljön, egy település mennyi vizet táplált be a 2022-es aszályos időszakban a hálózatokba, és mennyit most. Az adatok szerint nem ritka a 15-25 százalékos különbség a vízhálózatba táplált víz mennyiségében. „A vízigények jelentősen megnőttek, és sok helyen nincs erre felkészülve a víztisztító mű vagy maga a víztermelő sem. Ráadásul egy-egy meghibásodáskor, csőtöréskor vagy egy vihar utáni áramszünet esetén még inkább problémákkal terhelt rendszerrel találkozunk” – hívta fel a figyelmet Kurdi Viktor.

Az agglomerációs települések kihívásai

Az időjárásnak rendkívüli módon kitett az, hogy hol mekkora igény van a vezetékes vízszolgáltatásra. A vízellátó rendszerek kapacitásadatai az utóbbi években nem tartották a lépést azzal a tendenciával, hogy mennyivel nőtt egy település lélekszáma, különösen az agglomerációban, a nagyvárosok környezetében. A tengerszinthez képest magasabban fekvő települések vízellátó rendszerei a víznyomás-ingadozásnak, a víznyomáshiánynak vagy vízhiánynak is ki vannak téve.

A szakemberek 22-25 százalékra teszik az elfolyt víz arányát, ami elszivárog a hibás kötéseknél vagy csőhálózati hibáknál, vagy csőtöréskor kiömlik. „MMinél nagyobb a kereslet a víz iránt, annál fájdalmasabb, hogy a megtermelt, megtisztított víz a talajba kerül” – hangsúlyozta a Víziközmű Szövetség elnöke hozzátéve, hogy

a hálózatok állapota nem korszerű, nagy része élettartamának a vége felé jár, ezért eresztenek a csövek.

A szakember szerint nagyon hosszú idő szükséges ahhoz, hogy az ország víziközmű-infrastruktúrájában érdemi előremozdulást, javulást tapasztalhassunk. Úgy számol, jelenleg 50-100 milliárd forintot fordítanak évente közvetlenül hálózatrekonstrukcióra, ugyanakkor 200-250 milliárd forint kellene évente ahhoz, hogy látható előremozdulást eredményezzen a projekt, ami legalább tíz évet vehet igénybe.

Kurdi Viktor társadalmi szemléletváltást vár, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a vízkészlet felelős használata és megkapják a vízkészletekkel gazdálkodó művek is azt a rekonstrukciós forrást, ami hosszú távon kiváló minőségű szolgáltatás biztosíthatna az országban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 6. 09:43
×
×