Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Fokozódik a káosz Budapesten – újabb forgalmas szakaszon kezdődik felújítás

A Kozma utca környékét is érdemes lesz elkerülni.

Mintegy 1325 méter hosszon, 8800 négyzetméternyi felületen újul meg a X. kerületi Kozma utca burkolata, ami a Jászberényi út és az Új köztemető előtt található körforgalom között újul meg. Július 3-án indulnak a munkálatok – írta közleményében a Budapest Közút.

A marást követően két rétegben terítik az aszfalt kopórétegét helyenként cserélik a pályaszerkezetet is, továbbá korszerűsítik az Izraelita temető buszmegálló peronját és gyalogátkelőjét.

A felújítást három ütemben végzik. Az első ütemben a fent említett szakaszon a körforgalomtól kétszáz méterre a Jászberényi út felé kezdődik a teljes útzár, amely az Izraelita temető körforgalomhoz közelebb eső bejáratáig bezárólag fog tartani. Ez a bejárat is munkaterület lesz, tehát itt nem lehet bejutni a temetőbe, hanem a másik, Jászberényi úthoz közelebb eső bejáratot lehet használni. Ez az ütem a tervek szerint két hétig tart.

A második fázisban az Izraelita temető körforgalomhoz közelebb eső bejáratától a Harangláb utcáig tart a teljes útzár. Ekkor a Jászberényi úthoz közelebb eső bejárat munkaterület lesz, nem lehet majd használni, a körforgalom felőlit már igen. Ez a munkafázis várhatóan egy hétig fog tartani.

A harmadik, egyben utolsó szakaszban a Harangláb utcától a Jászberényi útig tartó részen fognak dolgozni félpályás útzár mellett. A szakasz egyirányú lesz a Jászberényi úttól a körforgalom felé a Harangláb utcáig. Ez az ütem tervezetten két héten át fog tartani.

Az átépítések érintik a 68-as, a 195-ös, a 202E, a 268-as és a 968-as busz közlekedését, a változásokról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán lehet majd tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×