Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Nyitókép: MCC/YouTube

Nagyon keresettek a MCC tehetséggondozó programjai

Minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel zárult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának idei jelentkezési időszaka. A diákok száma több száz fővel emelkedett tavalyhoz képest, így idén mintegy kétezer hallgató adta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző helyszíneiről. A legnépszerűbb városok között szerepel Budapest (255 jelentkező), Szeged (100), Győr (93), Beregszász (91), Zalaegerszeg (88) és Pécs (82). Kiemelkedő az érdeklődés Erdélyben is, ahonnan mintegy hétszáz diák jelentkezett.

A Középiskolás Programban jelenleg már több mint 4000 diák vesz részt. A képzés célja, hogy a középiskolás fiatalok számára olyan ingyenes, kiegészítő oktatást nyújtson, amely fejleszti kritikai gondolkodásukat, kommunikációs készségeiket, valamint betekintést ad különféle tudományterületekbe. A rugalmas, online és személyes alkalmakból álló program lehetőséget teremt arra is, hogy a diákok közösséget építsenek, és inspiráló környezetben fejlődjenek – olvasható az MCC sajtóközleményében.

A tehetséges fiatalok számára azonban továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy csatlakozzanak az MCC más képzési programjaihoz. A most érettségiző diákok, azok, akik jövőre nappali tagozatos felsőoktatási tanulmányaikat kezdik, 2025. június 30-ig jelentkezhetnek az MCC Egyetemi Programjába. Emellett a most negyedikes és szeptembertől ötödik osztályba lépő tanulók számára is elérhető a Fiatal Tehetség Program, amely az általános iskolás korosztály számára biztosít tehetséggondozó képzést.

Mint olvasható, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amely komplex képzési rendszert működtet az általános iskolától az egyetem végéig. Célja, hogy olyan elkötelezett, tudásra nyitott fiatalokat neveljen, akik a jövő vezetőiként képesek felelősen gondolkodni Magyarország és a nemzet sorsa iránt.

Az MCC jelenleg már 31 képzési központban van jelen a Kárpát-medencében, és összesen 7800 diák oktatását, nevelését látja el.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×