Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.28
bux:
147321.55
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/BRFK

Dráma Angyalföldön: az ablakból rántotta vissza a rendőr az öngyilkosságra készülő lányt – videó

Egyetlen gyors mozdulattal mentette meg a fiatal életét a rendőr – derül ki a helyszínen készült felvételből.

Rendőröket, mentősöket és a tűzoltókat is riasztották egy XIII. kerületi panzióhoz, ahol egy fiatal lány ült a negyedik emeleti ablakban, egyik lába már kifelé lógott a párkányon, és kétségbeesetten követelte, hogy hadd beszéljen a testvérével – írja a Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök tudták, hogy lentről semmit nem tehetnek, így a lány szobájának ajtajához siettek, amit nyitva találtak. A szoba bejáratánál megállva próbálták szóval tartani a zavart nőt, aki elmondta nekik, hogy összeveszett a testvérével, aki elment otthonról, és most úgy érzi, teljesen egyedül maradt.

Nagy Norbert főtörzsőrmester nyugodt hangon beszélt hozzá, próbált kapcsolatot teremteni, vigasztalni, miközben a lány egyre csak ismételgette: ha nem hívják oda a testvérét, véget vet az életének. A testvére telefonszámát azonban nem tudta megmondani. Végül ledobta a telefonját az ágyra, hogy a főtörzsőrmester kikereshesse belőle a számot. A rendőr úgy tett, mintha csak a telefonért nyúlna, de lassan közelebb lépett, majd egy villámgyors mozdulattal megragadta a lány lábát.

Kollégái azonnal mellé léptek, és együtt húzták vissza a nőt az ablakból, akit az esetet követően kórházba szállítottak.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×