Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.48
bux:
145905.74
2026. november 5. csütörtök Imre
Résztvevők a középiskolásoknak szervezett vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban a vegyivédelmi tűzszerészeti bemutatón Székesfehérváron 2024. augusztus 1-jén. A városban először találkozhatnak a fiatalok a vegyvédelmi harcászati képességgel, de országszerte számos különböző témájú - mások mellett például hagyományőrző, drónvezető, huszár, búvár - honvédelmi táborokat tartanak.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Jó hír a katonáknak, jóval olcsóbban lakhatnak

Törleszthetnek is a honvédek, ha úgy jobb.

A Honvédelmi Minisztérium 2025-ben is meghirdeti a Magyar Honvédség állománya számára a lakhatási hozzájárulásra és a törlesztési támogatásra vonatkozó pályázatát - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a katonák és a honvédelmi dolgozók számára kiszámítható, biztonságos életkörülményeket biztosítson.

A közlemény szerint a politikus elmondta, hogy a törlesztési támogatás pénzügyi segítséget nyújt lakáscélú hitelek, építési telekvásárlási kölcsönök, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban érintett lakások előtörlesztésének fedezetéhez. A lakhatási hozzájárulás pedig kiemelten támogatja a nagycsaládosokat és az egyszülős családokat.

A Honvédelmi Minisztérium számára kiemelt fontosságú, hogy az állomány tagjai érezzék: számíthatnak a közösség és az intézmény megtartó erejére a mindennapokban is, különösen olyan kérdésekben, mint az otthon megteremtése. A támogatási program nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem a megbecsülés és a gondoskodás kifejezését is azok felé, akik hivatásként választották a haza szolgálatát - idézték a honvédelmi minisztert.

A minisztérium célja, hogy a mindennapi biztonságot nem csupán a szolgálatban, hanem az otthona falai között is érezze minden honvédelmi dolgozó. Ez a program egy újabb lépés abba az irányba, hogy a hivatásos életpálya élő közösség és biztos háttér is legyen - fogalmazott a tárca közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×