Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.15
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Accountant or banker calculate the cash bill.
Nyitókép: Getty Images/seksan Mongkhonkhamsao

Adóbevallás: még azért vár egy-két dologra a NAV

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig - közölte a hivatal pénteken.

Ugyaneddig az időpontig kell az adót megfizetni, továbbá letétbe helyezni és közzétenni a számviteli beszámolókat is, ez utóbbit elektronikusan, az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR) lehet megtenni - írták.

Arra a cégre, amely késve vagy egyáltalán nem nyújtja be bevallását a NAV akár egymillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat.

Az a cég pedig, amelyik a beszámoló közzétételét "felejti el", még többet kockáztat: első körben 200 ezer forint mulasztási bírságot szab ki a hatóság, de ha a közzétételről a második felszólításra sem gondoskodik, akkor a NAV törli az adószámát.

A NAV – nyilvántartása alapján – az idén is értesítette a bevallást vagy közzétételt korábban elmulasztókat: emlékeztető levelet kaptak a határidő lejárta előtt azok, akik tavaly nem, vagy késve adták be bevallásukat, hogy az idén elkerüljék a komolyabb következményeket - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×