Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.47
bux:
116622.77
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Komárom díszpolgára lett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átvette szombaton a Komárom Város Díszpolgára címet Molnár Attila polgármestertől a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása, valamint a magyar nemzet érdekében végzett, erkölcsileg példamutató munkája elismeréseként.

A tárcavezető a város díszpolgári címének átvételét követően elmondott beszédében leszögezte, hogy Komárom az utóbbi tizenöt évben a magyar gazdaság sikertörténetének egyik legfőbb helyszínévé vált.

Aláhúzta, hogy az elmúlt tíz év során 18 nagyberuházás érkezett a városba 524 milliárd forint értékben, négyezer új munkahelyet teremtve.

Majd kiemelte, hogy komáromiként gyűjtött fiatalkori tapasztalatai egyfajta iránytűként szolgálnak ma is a sokszor nehéz külpolitikai döntések során.

"Mert én még emlékszem arra is, amikor a folyó az nem összekötött, hanem szétválasztott országokat, városrészeket, baráti és rokoni kötelékeket. Én emlékszem arra is, amikor a Duna még nem a barátság, hanem az ellenségeskedés, a gyűlölet és a harag hangját vitte egyik partról a másikra" - fogalmazott.

"Bármennyire is keserűek voltak akkor ezek a tapasztalatok, megmondom őszintén, hogy mind a mai napig a kellő alapot és az elkötelezettséget biztosítják számomra, számunkra ahhoz, hogy ne engedjük, hogy a világot újra blokkokra osszák. Ne engedjük, hogy a politikusok, politikai stratégiák elszakítsanak egymástól barátokat, családtagokat, közösségeket, szembeállítsanak szomszédokat, feszültséget szítva közöttük" - tette hozzá.

És úgy vélekedett, hogy Komárom a legjobb példa arra, hogy mennyivel is jobb az, ha jóban vagyunk a szomszédokkal, mint ha rosszban, s hogy a határon túl élő magyaroknak is az a jó, ha az anyaország és a lakóhelyükként szolgáló ország kulturált, normális kapcsolatban van egymással.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy jelentős erőfeszítésekkel, sokszor bátor döntésekkel mostanra a valaha volt legjobb együttműködést sikerült felépíteni Magyarország és Szlovákia között.

"Ez megadja a lehetőséget, az alapot arra, hogy Komárom a Duna két partján egy városként lélegezzen" - mutatott rá, Illetve megtiszteletetésnek nevezte, hogy éppen április 26-án veheti át a díszpolgári címet, mivel 1849-ben ezen a napon zajlott a szabadságharc egyik legfontosabb csatája, Klapka György tábornok csapatai ekkor törték át hősiesen az osztrák ostromgyűrűt.

"Ezzel is megmutatták azt, hogy nekünk, magyaroknak a szabadság, a szuverenitás, magyarul a hazánk a legfontosabb. És mi 176 esztendővel később is erre építjük a magyar külpolitikai stratégiát. Mi soha nem a világot képviseljük itthon, hanem a magyar érdekeket képviseljük a világban. Nem fogadunk el semmifajta nyomásgyakorlást, nem fogadjuk el, hogy kívülről mondja meg nekünk bárki, hogy nekünk mi a jó, nem fogadjuk el, hogy minket egy olyan háborúba nyomjanak bele, amihez aztán az égegyadta világon semmi közünk nincsen" - sorolta.

"Nem fogadjuk el, hogy kívülről, birodalmi központokból mondják meg nekünk, hogy kikkel éljünk itt együtt a saját hazánkban, kit engedjünk be, vagy épp kit ne. És nem engedjük azt sem, hogy teletömjék mindenfajta vad gondolatokkal a gyerekek fejét, hogy hiába vagy fiú, akár lány is lehetsz. Mi mindettől megvédjük magunkat, megvédjük a magyar embereket, a magyar családokat. Mi egy, magyar emberek érdekét képviselő külpolitikát folytatunk az egész világban, egy olyan politikát, olyan külpolitikát, amely megvédi és garantálja a magyar emberek, a magyar családok, a magyar gyerekek biztonságát" - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×