Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
322.09
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Ferenc pápa érkezik az Istenszülő oltalma-templomba a budapesti Rózsák terén, ahol a görögkatolikus közösség tagjaival találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

MEÖT: hálát adunk Ferenc pápa szolgálatáért

Hálát adunk Ferenc pápa szolgálatáért, aki krisztusi szeretettel fordult a teremtett ember és a teremtett világ felé – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsácsa (MEÖT) elnökségének a közleményében.

A Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára által aláírt közleményben úgy fogalmaztak: „egy olyan egyházfőt köszönünk meg az Úrnak, aki Isten dicsőségét úgy szolgálta, hogy (...) krisztusi szeretettel fordult a teremtett ember és a teremtett világ felé. Hitelesen szót emelt mindazokért, akik ebben a világban bármiféle módon a peremen élnek: testiekben, lelkiekben, anyagiakban, miközben elkötelezettje volt a lakott Föld megőrzésének”.

Emlékeztettek: amikor 2013-ban pápává választották, Ferenc pápa első szavai ezek voltak: buona sera, vagyis egy hétköznapi köszönés, amely előrevetítette nyitottságát. A névválasztása pedig – utalva Assisi Szent Ferencre – eleve meghatározta pápaságának lelkületét.

Ferenc pápa egyházfői munkásságából kiemelték az általa elindított szinodális folyamatot, amely a MEÖT tagegyházai számára is példamutató. Hozzátették: a szinodalitás párbeszéd az egyházon belül, hogy aztán egy sokszínű világban az egyházon kívül is megszólító szeretettel telve, de hitvalló módon tudjunk megnyilatkozni.

Hangsúlyozták, hogy ez a párbeszéd ma nélkülözhetetlen. Szeretni kell az embereket, és meg kell maradni „hitünk örökkévaló tartalma és üdvösséges értékeinek útján”.

A közleményben kitértek Ferenc első nagyobb, Az evangélium öröme kezdetű enciklikájára, amelyet – mint írták - protestánsként is „közös szívdobbanással” olvastak. Ez a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitünkre és az abból fakadó örömre, reménységre, bizonyosságra hívja fel a figyelmet. „Arra a szépre, amit Isten hozott el Jézus Krisztus által, az ő eredeti gondolatát visszaállítva ebbe a világba”.

„Így nekünk is az evangélium örömét kell képviselnünk nemcsak a templomokban, hanem minden megnyilvánulásunkban. A feltámadott Jézus Krisztussal való közösségben széppé lenni, széppé formálni egymás életét” – tették hozzá.

Kitértek arra is: hálával emlékeznek vissza arra, hogy Ferenc pápa kétszer is járt Magyarországon, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson „nagy hatással volt rá az az ökumenikus közösség, amelyben köszönthettük őt, beszélgethettünk vele”.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás van a tőzsdéken, Amerika tőzsdéi egyelőre billegnek. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×