Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Tóth Gábor: a Kórházszövetség elnökeként is a hippokrateszi eskü lesz az iránytűm

Tóth Gábor lett a Magyar Kórházszövetség elnöke; az InfoRádióban a megválasztása után beszélt a terveiről, a kórházak legnagyobb problémáiról és a várólisták kezeléséről is.

Tóth Gábort, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató-főorvosát választották meg a Magyar Kórházszövetség új elnökének, aki Velkey György Jánost váltja tisztségében. Tóth Gábor a beteg emberek és az elődök tiszteletét, a folyamatos tanulást és az orvosi hivatás tekintélyének megőrzését tartja a legfontosabbnak.

„Amikor orvosként elindultunk, letettük a hippokratészi esküt. Én ezt azóta is iránytűnek tartom” – mondta megválasztása után az új elnök, aki az InfoRádióban is megismételte, úgy véli, ugyanazok a feladatai egy orvosnak is, mint a szövetség vezetőjének: a beteg ember tisztelete, a folyamatos tanulás, az elődöknek a tisztelete, az orvosi munka tekintélyének a megőrzése. „Ha ezeket sikerül továbbvinnem, akkor nem lesz hiábavaló munkám” – tette hozzá Tóth Gábor.

Arról is beszélt, hogy az elődjei által megkezdett programokat folytatni szeretné, a zöld kórház vagy az egészségfejlesztő kórház programot. Utóbbi jelenleg 23 kórházban működik, de Magyarország összes kórházára kiterjesztené, mert ez a projekt azt szolgálja, hogy az egészségügyben dolgozók fizikai és mentális egészségét megőrizhessék, mert „akkor tudjuk gyógyítani a betegeket, hogyha mi magunk is egészségesek vagyunk”. Mint kifejtette, a dolgozók közül sokan olyan krónikus betegségekkel küzdenek, amelyek megelőzhetők lennének.

A bajai Szent Rókus Kórházat 2007 óta vezető szakember szerint a magyar kórházak legnagyobb problémái nem függetlenek Európa és a világ kórházainak a problémájától. Egyrészt ezek közél sorolta, hogy a technológiai robbanás következményeként nagyon sok olyan megbetegedést tudnak gyógyítani, amit korábban nem, és az életkor kitolódásával is nagyon sok olyan krónikus betegség is megjelent, ami korábban nem volt, a megemelkedett gyógyítási igényhez viszont nincs elég szakember, de ez a humánerőforrás-deficit nem csak Magyarországra jellemző. A másik problémaként pedig azt jelezte, hogy a fiataloknak nem elég vonzó az egészségügyi pálya, de ez sem csak magyar jellemző. Tóth Gábor szerint az utóbbi úgy lehetne javítani, ha megismertetnék a magyar egészségügy eredményeit. „Nincs szebb hivatás a Földön annál, hogy egy fakó szemből csillogót csináljunk, hogy egy baba világrajöttét segítsük, hogy valakinek a fájdalmát megszüntetjük. De ezek az eredményei szerintem nincsenek teljes egészében bemutatva, hogy nap-nap után hány embert operálnak sikeresen meg a magyar kórházakban, hány törött kezet tesznek gipszbe” – sorolta.

A várólisták kezeléséről úgy vélekedett, hogy ez a jelenség is összefügg az életkor kitolódásával, mert új krónikus betegségek jelentek meg, amelyeket az egészségügynek meg kell oldania. „25 évvel ezelőtt a 75 éves emberek nem biztos, hogy biciklizni meg lovagolni akartak. Ma ez teljesen nyilvánvaló, és ehhez olyan műtéti beavatkozások szükségesek, aminek a kapacitása nincs mindig teljesen meg” – mondta, és hozzátette, a kórházak mindent megtesznek, hogy a várólista csökkenjen.

A bajai kórházban például a szemészeti várólistákat szeretnék sürgősen csökkenteni, erre kaptak is fedezetet, de jelezte az elnök, hogy valójában a várólista kifejezés pontos definiálására is szükség lenne, hogy valóban csak azokat tartalmazza, akik tényleg sürgős beavatkozásra várnak.

A Magyar Kórházszövetség most hivatalba lépő elnök a hároméves mandátuma végén azzal lenne elégedett, ha a ciklusa lezárása végén a beszámolóját meghallgatva a küldöttek tapssal ismernék el a munkáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×