Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
fotó: Gyurcsány Ferenc közösségi oldala
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc közösségi oldala

"Most bűn" - Gyurcsány Ferenc a Pride apropóján elmélkedett

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a melegfelvonulás kapcsán azt írta, hogy "tavaly még rendben volt a Pride, most bűn".

A poszt meglehetősen filozofikusra sikeredett, akit érdekel az el tudja olvasni eredetiben. Mindenesetre azt írja, hogy "egyre többet forgatom a Bibliát, meg mindenfajta könyvet, amelyek a zsidó-keresztény hitről, annak mibenlétéről szólnak".

A pártelnök úgy látja, ami az aktuálpoltikát illeti, hogy "itt, kérem szépen, poloskák és kullancsok vannak. Itt mindenki hazaáruló, aki nem követi az ő éppen aktuális álláspontjukat".

Tavaly még rendben volt a Pride, most bűn - állapítja meg Gyurcsány Ferenc.

Lezárásként azt írja, "nem hívő emberként csodálom azt az iszonyatos erőfeszítést, amit a kereszténység tett, hogy megtalálja az Istenhez – azaz a jóhoz, az igazsághoz, a fényhez – vezető utat. Ez egy drámai, sok szépséggel és – mi tagadás – nem kevés gyalázattal is kövezett út.

Ezek a mostani politikai keresztények csak mocskot hordanak erre az útra."

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×